Az idősebb generáció még emlékezhet arra a horgászvizsga-kérdésre, ami az ifjúsági horgász készségeinek számáról szólt. A helyes válasz az volt, hogy az ifihorgász csak egy bottal horgászhat, a szabály még a horgászvizsgára felkészítő tankönyvben is benne volt.

Ez a megkötés ma sem a hatályos halgazdálkodási törvényben, sem a végrehajtási rendeletében nem szerepel, és a Ráckevei Duna-ág vízrendszerén helyi korlátozás sincs érvényben, így az ifjúsági horgász a felnőttekhez hasonlóan két bottal is horgászhat.

A Duna-ági horgászrend szerint vízi járműből horgászeszközt vontatni, vagyis sleppelni tilos. Nem minősül sleppelésnek, ha a csónak a sodrással halad, tehát nincs lehorgonyozva, de sem motor, sem evező nem hajtja. Eszerint a sodródó csónakból végzett kuttyogatás is megengedett.

A MOHOSZ által kiadott országos összevont jegy napi kvótája – éves felnőtt területi jegy lévén – megegyezik a Duna-ági területi jegy elvihető mennyiségével, ami darabszám korlátozás alá eső fajokból napi 5 db, de fajonként legfeljebb 3 db, darabszám korlátozás alá nem tartozó őshonos fajokból pedig napi 5 kg. Az éves kvótát a MOHOSZ szabályzata határozza meg: teljes árú jeggyel ez a mennyiség napi darabszám korlátozás alá eső fajokból vízterületenként évente legfeljebb 25 db, egyéb kifogható fajokból pedig vízterületenként maximum 30 kg.

A hazai horgászok az ezüstkárásszal szemben jóval „elnézőbbek”, mint a törpeharcsával vagy a busával szemben. Ez az idegenhonos hal a konyhai feldolgozáshoz ideális méretűre képes megnőni, húsa ízletes és nem túl szálkás, egyszerűen megfogható, erőteljes védekezésének köszönhetően élvezetes horgászni rá. Nem véletlen azonban, hogy a halas szakma az inváziós fajok közé sorolta, így visszaengedését jogszabály tiltja.

Az 1954-ben Bulgáriából betelepített ezüstkárász mára minden hazai vizünkben megtalálható, rendkívül agresszív terjeszkedésének köszönhetően. Ez a nagyon szívós, extrém szélsőségeket is elviselő faj az őshonos békés halak legfőbb táplálék-konkurense, mivel a többi halnál sikeresebb a táplálék megszerzésében. Másik fontos kártétele az ívási parazitizmus, ugyanis a nőstény ezüstkárászok képesek összeívni más fajok (pl. széles kárász, ponty) hímjeivel, saját klónjaikat létrehozva ily módon, meggátolva az őshonos halak szaporodását. És ha mindez nem lenne elég, intenzív ivadékfogyasztással is hozzájárulnak a biológiai sokszínűség csökkenéséhez.

Az ezüstkárász terjedése a legfőbb oka annak, hogy az őshonos széles kárászunk a kipusztulás szélére került, hiszen az előbb felsorolt kártételek leginkább ezt a fajt sújtják. Minden magyar horgász érdekelt tehát abban, hogy az ezüstkárász állománya csökkenjen.

A Duna-ági helyi horgászrendben több szabály is vonatkozik egy adott méretnél kisebb vagy nagyobb műcsalik használatára. Sok horgászban felmerülhet a kérdés, hogy a különböző műcsali-típusok esetén hogyan kell megállapítani a hosszt?

A 2025. évi horgászrend 18. pontjában szerepel, hogy a csali testhossza adja a méretet, ami wobbler esetén terelőlap és horgok nélkül értendő. Az egyéb műcsali-típusok és a többi horgászrendi pont esetében is ezt kell főszabálynak tekinteni. Egy gumihal vagy twister hossza tehát a jigfej, cseburaska és a különböző rigek nélkül értendő. A twistert „nyugalmi” helyzetben, visszahajló farokkal kell mérni. A villantó hosszába nem számítandó bele a horog és a különböző toldalékok, az ilyen típusú csaliknál a kanál mérete számít. A kombinált csalikon (pl. spinnerbait) általában egyetlen olyan rész van, ami halat utánoz, ennek a hosszát kell alapul venni.

A Duna-ági pergető horgászok köreiben gyakran felmerül, hogy a horgászrendi szabályok tekintetében hátrányos megkülönböztetés éri őket. Leggyakrabban a bojlis horgászatot és a pontytilalom feloldását hozzák fel ellenpéldaként.

A látszólag szigorúbb szabályok oka a rablóhal-állomány sebezhetősége, nemcsak a túlzott horgászat, hanem a globális felmelegedés és az inváziós fajok hatása miatt is. A pergető horgászok nagy része visszaengedi a halat, azonban a műcsalik által okozott sérülések, a fárasztás és a beszakadó csalik így is tizedelik a Duna-ág ragadozó-állományát, nem beszélve a fészekőrző halak kifogásáról, melyek visszaengedés esetén sem térnek vissza a fészekre. Így nemcsak a kifogott egyed, hanem a teljes szaporulat is veszélybe kerül.

Természetesen a ponty is értékes, azonban az RDHSZ haltermelési struktúrája az évi 180.000 kg-os telepítéssel teljes egészében képes pótolni a kifogott mennyiséget. A fogható méretű ragadozó halak nagy mennyiségű termelése rendkívül nehezen oldható meg a körülményes tartás és a táplálás, valamint a lassabb növekedés miatt. Ennek is köszönhető, hogy 1 kg rablóhal piaci ára a ponty árának többszöröse. Az RDHSZ rablóhal telepítése emiatt az ivadék és az előnevelt korosztályra épül, melyekből évente több millió egyedet helyezünk ki.

A Duna-ágon nincs pontytilalom, mivel ezen a vízen a nem jelentős a pontyszaporulat. A ragadozóhalakról azonban ez nem mondható el, számukra megvannak az ívás feltételei, de a szabálykövető horgászokra is szükség van ahhoz, hogy ez sikeres is legyen.

A Duna-ági helyi horgászrend szabályai szerint 6 cm-nél kisebb műcsali pergetéshez csak szakáll nélküli vagy lenyomott szakállú horoggal használható.

A könnyű (ultra light) pergetés jellemzően a méreten aluli rablóhalakat célozza, melyeket ugyan visszaengednek, de a horgok akadása gyakran végzetes sérülést okoz a halnak, amit a horgász többnyire nem észlel, hiszen csak később következik be a pusztulás. Ennek oka a hal elvérzése, a sebeken keresztüli fertőzések, illetve beszakadt csali esetén a táplálkozás ellehetetlenülése. Ha véletlenül nagyobb példány rabol rá a felkínált kisméretű műcsalira, akkor a mélyre nyelés is jóval gyakoribb, ilyenkor a horogszabadítás csak drasztikusabb módszerekkel oldható meg.

A szakáll nélküli horog nagy mértékben csökkenti ezen kockázatokat, megkönnyíti a horogszabadítást, szakítás esetén pedig némi esélyt ad a halnak a műcsalitól való megszabadulásra. A szakáll nélküli horogra áttért horgászok tudják, hogy ezzel a módszerrel alig csökken a halvesztések száma, megfelelő fárasztási technikával szinte ugyanannyi hal partra emelhető, mint hagyományos horoggal horgászva. További előny, hogy az akadókból is könnyebben kiszabadítható a szakáll nélküli horoggal szerelt műcsali.