A kedvelt harcsázó készség, a stupek segédbotos behúzása nem valódi behordás, hiszen a segédboton lévő nagy tömegű ólmot dobással juttatják a rendeltetési helyre, így a távolságot és az irányt behatárolja a felszerelés és a horgász ügyessége, vagyis ez a módszer nem alkalmas a „sportszerűtlen” előnyszerzésre. Ezért a segédbotos behúzás 2021-től általános területi jeggyel is megengedett. A stupek csónakkal, etetőhajóval, úszva, vagy más módszerrel elvégzett behordása viszont továbbra is csak behúzós területi jegy birtokában végezhető.

Általánosságban azt lehet mondani, hogy ha a helyi horgászrendet sérti meg a horgász - pl. compó fogásának tilalma - , akkor csak a területi jegyet von(hat)ja be a halőr, a jogszabályi rendelkezések megsértése esetén pedig mindkettőt. Azonban ez nem mindig ilyen egyszerű, pl. a kíméleti területek a helyi horgászrendben szerepelnek, de ha valaki ott horgászik, akkor a törvény szerint az orvhalászatnak minősül, így ez is mindkét okmány bevonását jelenti. Helyi horgászrend megsértése esetén – különösen első esetben, a horgász együttműködése esetén – ritkán kerül sor a területi jegy bevonására, ilyenkor általában a figyelmeztetés jellemző.

A 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet 35. § (5) szerint „Az engedélyes a kifogott (megtartani kívánt), darabszám-korlátozás alá eső halat horgászat esetén a horogtól való megszabadítás után, […] horgászhelyén vagy a halászhelyén azonnal köteles a papíralapú fogási naplóba tollal, kitörölhetetlen módon bejegyezni.”

Ebből következik, hogy ha a halat nem jegyezzük be a fogási naplóba, akkor a horogszabadítás után azonnal vissza kell engedni. A gyakorlatban egy mérés és egy rövid fényképezés még megengedett, de a horgászhely elhagyása a hallal – beleértve a csónakkal végzett helyváltoztatást – már semmilyen indokkal sem elfogadható. A rekordhal hitelesítése speciális eset, ilyenkor be kell jegyezni a halat a fogási naplóba, amit a hitelesítő halőr a hal visszaengedésekor fog kihúzni a naplóból.

A Duna-ági horgászrend a vízi járműből végzett horgászatot tiltja, de természetesen ez csak a horgászatra (illetve a horgászhely megközelítésére és elhagyására) érvényes. A vízitúrázásra a mellékvizeken semmilyen tiltó szabály nem vonatkozik, így az evezés – sőt, még a belső égésű motor használata is – megengedett, amivel sok horgász nincs tisztában. A horgászok és az evezősök között a csatornákon is sok a konfliktus, amit körültekintéssel és odafigyeléssel mindkét fél részéről könnyen meg lehetne előzni.

Magyarország vizein a horgászatra vonatkozó szabályokat a 2013. évi CII. törvény, a 133/2013. (XII 29.) VM rendelet és a halgazdálkodási hasznosító helyi horgászrendje együttesen rögzítik. Ebből következik, hogy a MOHOSZ Országos Horgászrendje csak a MOHOSZ által közvetlenül hasznosított vizeken érvényes, illetve ott, ahol a helyi horgászrend kifejezetten így rendelkezik. Az RDHSZ a MOHOSZ kötelezően előírt rendelkezéseit átvette a helyi horgászrendbe, de a drótelőke és a hármashorog tiltása nem szerepelt ezek között. Az RDHSZ helyi horgászrendje tehát nem tartalmaz ilyen szabályt, vagyis mindkét felszerelés megengedett az RSD vízrendszerén.

A 133/2013. (XII 29.) VM rendelet 28/A. §-a szerint horgászkészség folyamatos felügyeletét úgy kell biztosítani, hogy a horgász a szükséges beavatkozásokat az adott módszerhez igazodó időn belül végrehajthassa. A rendelet világosan felsorolja a kivételeket is: ezek a másik készség végszerelékének vízbe juttatása (ami a bojlis jeggyel akár a behúzást is jelentheti), a másik bottal folytatott halfárasztás, illetve a csalihalfogó háló használata.

Az RSD helyi horgászrendje látszólag szigorúbb, hiszen közvetlen közeli személyes őrzést ír elő, melyet a rádiós kapásjelző sem helyettesíthet. Ellenőrzéskor a halőri gyakorlat szerint a fent felsorolt tevékenységek elfogadhatóak, kiegészítve a beetetéssel (akár csónakkal is), hiszen az is horgászati tevékenységnek minősül. Vagyis ilyen esetekben átmenetileg eltávolodhatunk a bedobott készségektől. Minden más esetben az azonnali reakciót figyelik a halőrök. Tehát ha a horgász néhány másodperc alatt reagálni tud a kapásra, akkor akár a botok melletti sátorban való alvás és a rádiós kapásjelző is megengedett.

Egymásnak látszólag ellentmondó szabályok vonatkoznak az idegenhonos inváziós fajok (busa, ezüstkárász, törpeharcsa, razbóra, naphal, amurgéb) visszaengedésére és a kívülről – vagyis a kopoltyúívtől hátrafelé – akasztott hal megtartására. A 133/2013. (XII 29.) VM rendelet 28. § (15) pontja szerint „a horogra kívülről és nem a fejrészen akadt halat megtartani tilos”. A (17) pont szerint: „Az inváziós idegenhonos halakat – a (15) bekezdés szerinti kívülről akadást és a 30. § (3) bekezdése szerinti esetet kivéve, a környezetvédelmi és állatvédelmi jogszabályok figyelembevételével – visszaengedni tilos”. Vagyis a kívülről akasztott, vagy a horgászversenyen fogott busát – a többi idegenhonos inváziós fajjal együtt – vissza kell engedni a fogás helyén.

Az RDHSZ-Balaton összevont területi jeggyel elvihető éves halmennyiség a napi darabszám korlátozás alá eső fajokból 60 kg, az egyéb őshonos halakból pedig további 60 kg. Ez a mennyiség az RDHSZ helyi horgászrendjében szerepel, tehát az RSD vízrendszerére vonatkozik. A Balatonról elvihető kvótákat a balatoni horgászrend tartalmazza. 2023-ban ez a mennyiség a napi darabszám korlátozás alá eső fajokból összesen 100 db, ebből a ragadozó halak maximális mennyisége 60 db, az 5 kg-ot elérő süllőből pedig évente összesen 10 db vihető el.

A 133/2013. (XII 29.) VM rendelet szerint érvényes állami horgászjeggyel vagy állami halászjeggyel évente együttesen és összesen legfeljebb 100 darabot, de legfeljebb 150 kg-ot lehet kifogni a napi darabszám korlátozás alá eső fajokból, egyéb őshonos fajokból pedig további 100 kg vihető el. Ezen kvóták elérése esetén tehát akkor sem fogható több hal, ha a területi jegy(ek) kvótái még nem merültek ki. A C&R horgászat természetesen ezután is megengedett.

Fontos megemlíteni, hogy az RDHSZ-Balaton jegy területi érvényessége a Balatonon a parti jegy érvényességével egyezik meg.

2007-ig érvényben volt az Országos Vízügyi Hivatal, egy 1985-ös rendelete, mely kimondta, hogy közterületről megközelíthető víziállás, csak korlátozottan magánhasználatú lehet. A jogszabály nem mondta ki, de ebből következett, hogy a tulajdonos távollétében, bárki használhatta. 2007-ben az Alkotmánybíróság is vizsgálta ezt a "tulajdon kizárólagos használatát korlátozó" rendeletet, majd 2007 őszén az OVH rendeletet, az Országgyűlés a 2007. évi 82.-ik deregulációs törvényével (sok más jogszabállyal együtt) hatályon kívül helyezte.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17. cikke kimondja, hogy "A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni". Uniós jogharmonizáció okán, ez itthon is érvényes és vonatkozik ez a tulajdonos kizárólagos használatának jogára is. Ma nincs olyan jogszabály, ami idegen horgásznak jogot adna más stégének használatára.

A stégügyben illetékes Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság tiltja a víziállások lezárását, azonban ezt nem a közösségi használat érdekében teszi, hanem azért, hogy a szolgálatot teljesítő szervek (mentők, rendőrség, tűzoltók, vízügy, halőri szolgálat) megközelíthessék a vizet.

A jogi értelmezés szerint tehát a stég, mint közterületen lévő magántulajdonú ingóság, ugyanúgy nem használható idegenek által, mint pl. egy parkolóban álló autó. Ennek ellenére kívánatos lenne, hogy minél több stégtulajdonos a vándorhorgászok rendelkezésére bocsátsa nem használt stégét akár ingyen, akár bérleti díjért, vagy kisebb karbantartási munkák fejében. A közösségi médiában számos hasonló kezdeményezés látott napvilágot. Ahhoz, hogy még több ilyen példa legyen, a horgászok hozzáállásán (szemetelés, rongálás) is változtatni kellene.

Tagegyesületeink részéről is visszatérő kérdés, hogy miért nem osztjuk el "igazságosabban" a pontyot a telepítések alkalmával?

A telepítendő halak "szétterítése" - különösen a mai emelkedő üzemanyagárak miatt - éves szinten több milliós nagyságrendű költséget jelent a Szövetségnek, ezáltal a horgászoknak is. A nagy távolságokra történő szállítás amellett, hogy rendkívül időigényes, felesleges stressznek és sérülésveszélynek is kiteszi a tartályokban lévő halakat.

Köztudott, hogy a telepített pontyok csoportokba verődve nagy távolságokat tesznek meg élelmet keresve. A jelölt halak visszafogási statisztikái kimutatják, hogy egy ponty átlagosan 12 km-t tesz meg a telepítés és a kifogás helye között. Azokban az években, amikor csak a makádi Ezüstpartra telepíthettünk pontyot, a kihelyezés után néhány nappal a budapesti szakaszon is nagy mennyiségben fogták a telepített halakat. Mindezek alapján tehát véleményünk szerint felesleges a halszállítmányok további szétterítése.

Az RDHSZ halőrei a horgászkártya számának leolvasása után a halőri applikáció adatbázisában meg tudják tekinteni a személyes adatok mellett a területi jegyeket is, tehát a Duna-ági horgászoknak nem szükséges kinyomtatniuk az elektronikus jegyet

A törvény szerint a horgászkészség „horgászati célú, halfogásra alkalmas eszköz, amely legalább horgászbotból, horgászzsinórból áll, és legfeljebb három horoggal van felszerelve”. Ilyen készségből a Ráckevei Duna-ágon és a legtöbb hazai horgászvízen kettőt lehet használni egy időben. Sem az etetőrakétás felszerelés, sem a horgászbotra szerelhető halradar, sőt, még a stupek bejuttatásához alkalmazott segédbot sem halfogásra alkalmas eszköz, így korlátlanul használható két bevetett bot mellett is.

A Duna-ági horgászrend szerint „A vízpart és a vízi növények károsítása szigorúan tilos!”. Így amennyiben a szolgálatban lévő halőr horgászat közben végzett nádirtást észlel, akkor a helyi horgászrend megsértése miatt bevonhatja az RSD-re érvényes területi jegyet. Emellett az intézkedő halőr megteszi a szükséges feljelentéseket az illetékes hatóságoknak (Kormányhivatal, Közép-Duna-völgyi Vízügyi igazgatóság) akkor is, ha nem volt tetten érés, vagy az elkövető nincs jelen, illetve nem azonosítható.

A 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet 28. § 13. pontja szerint a napi súlyhatár csak a napi darabszám korlátozással NEM védett, őshonos halak esetében léphető át, az utolsónak fogott hallal. A Duna-ágon és vízrendszerén legfeljebb 6 kg-os ponty vihető el, azonban a 24 órás jegy a napi darabszám korlátozással védett halfajok esetében 5 kg megtartására jogosít, így az 5 és fél kg-os ponty már nem tartható meg napijeggyel. Keszegfélékből (napi darabszám korlátozással NEM védett halak) 3 kg fogható a 24 órás jeggyel, ezekből a 3 kg-os súlyt átlépő utolsó hal még elvihető.

Nyáron és kora ősszel a mellékágakban és a csatornákban a víz felső rétegeiben gyakran láthatunk lassan mozgó felhőkben gyülekező törpeharcsa ivadékokat. A halgazdálkodási törvény szellemisége szerint az idegenhonos inváziós halfajokat minden eszközzel irtani kell, így a törpeharcsa-felhők merítőszákkal végzett kiemelése nemcsak megengedett, hanem javasolt is. Több halgazdálkodó is kifejezetten kéri a horgászok segítségét ebben a tevékenységben. Ez az egyik leghatékonyabb módszer a törpeharcsa állomány visszaszorítására, így tesznek hivatásos halőreink is, ha ivadékfelhőt találnak. Az Agrárminisztérium állásfoglalása szerint is szabályos ez a módszer, azonban külön kitértek rá, hogy a fogási napló vezetési kötelezettség ebben az esetben is él.

Nehezebb kérdés, hogy mit kezdjünk a kifogott törpeharcsákkal? A biológiai hulladék kezelésére szigorú szabályok vonatkoznak, a halgazdálkodók ezért a begyűjtött döghalakhoz hasonlóan többnyire fehérjefeldolgozó cégeknek adják le a törpeharcsát.  A horgászok által kifogott kis halak remekül hasznosíthatóak takarmányozási célokra is. Több háziállatunk is megeszi a halat akár nyersen is, de állatmenhelyeknek, madármentő állomásoknak is leadható a kifogott törpeharcsa. Amennyiben gondot okozna a nagyobb mennyiségű törpeharcsa ártalmatlanítása, az ügyeleti telefonszám felhívása esetén hivatásos halőreink segítenek az elszállításban.

Fajlagos tilalmi időn kívül a harcsa legkisebb elvihető mérete 60 cm. Felső súlyhatár a harcsa esetében nincs, viszont a Duna-ági rekordlista szabályzata szerint az 50 kg-ot meghaladó harcsára bejelentési kötelezettség vonatkozik, amit következő évi ajándék területi jeggyel jutalmazunk. A rekordlistára felkerülő összes hal (kivéve busa) visszaengedése kötelező, így az 50 kg-nál nagyobb harcsa sem tartható meg az RSD-n. 25 és 50 kg között a horgász döntése, hogy bejelenti-e a kifogott harcsát a rekordlistára (és ezzel részt vesz-e a jutalomjegy-sorsoláson), azonban bejelentés esetén ezt a halat is kötelező visszaengedni.

A horgászrend szerint „A horgász köteles a bevetett készségeit közvetlen közelről, személyesen őrizni, azok felügyeletét másra nem ruházhatja át! A vezeték nélküli rádiós működésű kapásjelzők nem helyettesítik a horgászkészség személyes őrzését.”

Gyakran kérdezik a horgászok, hogy a „közvetlen közelről” szabály hány métert jelent? Ez nem véletlenül nincs leírva, ugyanis az RSD-n a közvetlen vízparti házak gyakran néhány méterre épültek a medertől, így a távolság megadása visszaélésekre adhat okot. A kérdésre a választ az ellenőrzési gyakorlat adja meg: amennyiben halőreink gazdátlanul hagyott bevetett horgászkészséget találnak, kapás imitálásával próbálják előcsalogatni a botok gazdáját. Ha a horgász néhány másodperc múlva előkerül, a halőrök nem kezdeményeznek eljárást. Ebbe tehát belefér az is, ha a horgász a botok mellett egy sátorban alszik, amennyiben kapás esetén azonnal cselekedni tud. A fenti szabályból az is kiderül, hogy nem tilos a rádiós kapásjelző használata sem. A lényeg az azonnali reakció.

A mágneshorgászat nem alkalmas halfogásra, így nem minősül horgászatnak, ezért Szövetségünk hatáskörén kívül esik. Tudomásunk szerint a mágneshorgászatnak nincs külön szabályzása Magyarországon, így korlátozás nélkül űzhető, amennyiben a mágneshorgász nem magánterületen tartózkodik illetéktelenül, és betartja a környezetvédelmi szabályokat, vagyis nem hagyja a parton a mágnessel kifogott fémhulladékot, hanem a megfelelő helyen leadja azt.

A hal több tulajdonos-váltáson is átesik, mire a horgász konyhaasztalára kerül. Amíg a hal a termelő tóban van, addig természetesen a halgazdálkodó tulajdona. Abban a pillanatban, ahogy egy telepítés során egy állami kezelésű vízbe kerül, a  hal a Magyar Állam tulajdonába száll át. Különleges eset, ha a hal az állami vízben elpusztul: ekkor visszakerül a halgazdálkodási hasznosító, esetünkben az RDHSZ tulajdonába. Ez az oka annak, hogy szövetségünk egyik fontos kötelezettsége a tömegesen elpusztult vízi állatok eltávolítása.

Amennyiben egy horgász szabályosan kifogja és bejegyzi a fogási naplóba, a zsákmány az ő tulajdona lesz. Fontos megjegyezni, hogy horgászat közben a hal nem ajándékozható el, azonban a horgászhelyet elhagyva ez korlátlanul megtehető.

A gyermekhorgász az állami horgászjegy birtokában egy darab, egy horoggal felszerelt horgászkészséget használhat, módszer szerinti megkötés nélkül. Ebből következik, hogy a pergetés is megengedett a gyermekhorgászok számára, azonban az egyhorgos szabály ebben az esetben is érvényes, vagyis pl. wobbleres horgászat esetén az egyik horgot el kell távolítani a műcsaliról (a hármashorog 1 db horognak számít). Fontos, hogy a gyermekhorgász csak nagykorú személy felügyelete mellett végezhet halfogási tevékenységet, azonban az nem elvárás, hogy a jelen lévő felnőtt horgászengedéllyel rendelkezzen.

A helyszín megváltoztatása a legtöbb esetben a horgászhely elhagyásának minősül. A 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet szerint a kifogott és elvinni kívánt halat a vízpartról elszállítani gyorsan és kíméletesen leölve szabad, ezért a viták elkerülése érdekében ezt a megoldást javasoljuk a horgászhely megváltoztatása esetén, amennyiben megoldható a leölt halak megfelelő tárolása. Helyváltoztatás előtt a másik fontos teendő a méretkorlátozással nem védett halak beírása a fogási naplóba (2024-től a mérlegelés időpontjával együtt). Amennyiben a horgász így cselekszik, nem kerülhet félreérthető helyzetbe a két horgászhely közötti úton, és az új helyszínen sem érheti probléma ellenőrzés esetén, ugyanis azt semmi nem tiltja, hogy szakszerűen leölt horgászzsákmányt tartsunk magunknál, ha az szabályosan be van írva a fogási naplóba.

A csalihalfogó háló csak csaligyűjtésre használható, ellenkező esetben ez a módszer halászatnak minősül, ami – néhány kivételtől eltekintve – tiltott. Azonban pl. a cifrarák csaliként is használható, ezért fogható ilyen módszerrel. A tízlábú rákokat a törvény a „más hasznos víziállat” kategóriába sorolja, melyek saját használatra csalizás céljából gyűjthetőek.

A cifrarák (és még hét másik tízlábú rákfaj) idegenhonos faj, ezért korlátozás nélkül fogható, de nagyon oda kell figyelni, nem szabad összekeverni az őshonos folyami rákkal, a kecskerákkal vagy a kövi rákkal. Ez utóbbiak védett fajok, a folyami rák természetvédelmi értéke pl. 50.000 Ft.

Az idegenhonos tízlábú rákfajok tehát csalizás céljából foghatóak, ami mellett a „szürke zónában” megfér a saját fogyasztás is. Természetesen értékesíteni az idegenhonos rákokat sem szabad, más horgászzsákmányhoz hasonlóan.

Csak a célzottan nagyhalas módszerek esetén, vagyis behúzós horgászat közben szükségesek ezek a felszerelések. Finomszerelékes horgászat, feeder és pergetés esetén a halőrök nem kérik a nagyhalas kiegészítő eszközöket.

A területi jegyekből származó bevétel a halgazdálkodás (haltermelés, -telepítés, halőrzés stb.) költségeit fedezi, ennek megfelelően alakítjuk ki a területi jegyek típusait és árait. Az árképzés alapja egy becslés arról, hogy az adott jegytípussal mennyi halat fognak ki vizeinkből, vagyis mennyit kell telepíteni annak pótlására. A tapasztalt horgászok és a szakma egybehangzó véleménye szerint egy bottal közel ugyanannyi halat lehet fogni, mint kettővel, vagyis a több bot nem növeli számottevően a fogási esélyeket, legfeljebb a halak megkeresését, a csalival való kísérletezést könnyíti meg. Nem szabad elfelejteni a pergetést sem, ami egybotos módszer, és a ponty értékének többszörösét képviselő rablóhalak elvitelét teszi lehetővé. A kedvezményes egybotos jegy tehát olyan bevételkiesést okozna, amit csak az általános területi jegy árának nagyobb mértékű emelésével lehetne kompenzálni.

A Duna-ági rekordlistára kerülés feltétele, hogy a horgász teljes körűen tudjon gondoskodni a hal épségéről annak hitelesítéséig. A halőr kiérkezéséig azonban több óra is eltelhet, az éjszaka fogott nagy halakat rendszerint másnap reggel mérlegelik munkatársaink. Lássuk, mit kell tudni a rekordhalak helyes tárolásáról!

A ponty és az amur tárolására a legjobb eszköz a lebegő mérlegelő. Ez egy cipzárral zárható, merevített pontyzsák, melyen felül két szivacsos „hurka” található. Ezek biztosítják a felhajtóerőt ahhoz, hogy a zsák a vízfelszín közelében megfelelő helyzetben maradjon. A hosszú kötéllel kiköthető sűrű szövésű, sötét színű háló nyugalomban tartja a halat, miközben biztosítja a megfelelő vízcserét, és a ponty bognártüskéje sem akad bele. Ezzel az eszközzel megoldható a hal mérlegelése és a biztonságos visszaengedés is.

A ragadozó halak tárolására a legjobb megoldás szintén egy sűrű szövésű, sötét színű pontyzsák. A kereskedelemben elérhetőek olyan zsákok, melyeknek a sarka a varrásnál le van kerekítve, így a csúcsos szájú halak feje nem tud beszorulni.

Külön kell szólni a harcsa tárolásáról, amihez méretüknél fogva nem használhatóak a fenti eszközök. Van viszont egy módszer, amit a profi harcsázók jól ismernek, ez az ún. "harcsakímélő" kikötés. Nagyobb horgászboltokban készen is lehet kapni ilyen eszközt, de házilag sem nehéz elkészíteni: egy vastagabb, legalább 10-es kötél kell hozzá, amit alul, a két kopoltyúlemez találkozásánál vezetünk be, és a szájon húzzuk ki. Ha erre a kötélre ráhúzunk egy puhább műanyag- vagy gumicsövet - pl. egy kerti locsolótömlőt - , akkor biztos, hogy a kötél nem akad bele semmibe, és nem sérti fel a belső részeket. Egyesek még fertőtlenítik is a kötél hallal érintkező részeit. Harcsa esetében az ilyen megoldás nem minősül szabálytalan kantározásnak.

Szólnunk kell még a tárolás helyéről, mivel sajnos több rekordhalunk is elpusztult a nem megfelelő helyen történő tárolástól. A halat megfelelő mélységű, lehetőség szerint hűvösebb, áramló vízben kell tartani, védve a hullámzástól, valamint kímélve a felesleges zavarástól.