A szabályok szempontjából meg kell különböztetnünk az etetést a szerelék behordásától. Az etetőanyag célba juttatása bármilyen típusú jeggyel megengedett az RSD-n és a mellékvizeken, a szerelék behordása azonban csak bojlis behúzós jeggyel lehetséges.

A horgászrendben felsorolt tiltott vízterületek egy része a természetvédelmi hatóságok és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság előírásai alapján kerülnek kijelölésre, a többi kíméleti területet pedig az RDHSZ mint halgazdálkodási hasznosító jelöli ki, törvény által előírt kötelezettségének eleget téve. Az ívóhelyek és a téli vermelőhelyek kijelölése a rendszeres halkutatások eredményei, valamint a vizet járó halőreink és a horgászok visszajelzései alapján történik. A vermelőhelyek kiválasztásánál döntő fontosságú a víztest téli radaros felmérése, melyet halőreink professzionális szonárokkal rendszeresen elvégeznek.

Májusban – jellemzően az első melegebb időszak környékén – megszaporodnak a nagytestű elpusztult halakról szóló bejelentések. A gyakran több tízkilós pontyok, busák, amurok érthetően zavarják a horgászok szemét és orrát nemcsak a Ráckevei Duna-ágon, hanem hazánk többi nagyobb horgászvizén is. Számtalan elméletet lehet hallani a halpusztulás okairól a betegségtől a mérgezésen keresztül egészen az ilyenkor tömeges nyárfaszösz miatti fulladásig.

A valódi ok jóval egyszerűbb: ezek a halak jellemzően tél végén pusztultak el, természetes elhullás következtében. A téli mostoha körülmények és a tápálékhiány következtében lecsökkent ellenálló képesség minden évben alaposan megtizedelik a halállományt. A dögök nagy része rejtve marad a mederben és a nádasokban, a többi pedig a felmelegedő vízben a felszínre emelkedik gyakran meglepően jó állapotban, mivel a hideg vízben jóval lassabban indul be a bomlás.

Felelős halgazdálkodóként halőreink összegyűjtik és fehérje-feldolgozóba szállíttatják a dögöket. A begyűjtött mintákat rendszeresen bevizsgáltatjuk, hogy kizárhassuk a betegséget és a mérgezést.

A kedvelt harcsázó készség, a stupek segédbotos behúzása nem valódi behordás, hiszen a segédboton lévő nagy tömegű ólmot dobással juttatják a rendeltetési helyre, így a távolságot és az irányt behatárolja a felszerelés és a horgász ügyessége, vagyis ez a módszer nem alkalmas a „sportszerűtlen” előnyszerzésre. Ezért a segédbotos behúzás 2021-től általános területi jeggyel is megengedett. A stupek csónakkal, etetőhajóval, úszva, vagy más módszerrel elvégzett behordása viszont továbbra is csak bojlis behúzós területi jegy birtokában végezhető.

Általánosságban azt lehet mondani, hogy ha a helyi horgászrendet sérti meg a horgász - pl. compó fogásának tilalma - , akkor csak a területi jegyet von(hat)ja be a halőr, a jogszabályi rendelkezések megsértése esetén pedig mindkettőt. Azonban ez nem mindig ilyen egyszerű, pl. a kíméleti területek a helyi horgászrendben szerepelnek, de ha valaki ott horgászik, akkor a törvény szerint az orvhalászatnak minősül, így ez is mindkét okmány bevonását jelenti. Helyi horgászrend megsértése esetén – különösen első esetben, a horgász együttműködése esetén – ritkán kerül sor a területi jegy bevonására, ilyenkor általában a figyelmeztetés jellemző.

A pontytelepítések megtervezésekor a horgászok területi aránya alapján számítjuk ki az egyes szakaszokra kiszállított halmennyiséget. Ez az „igazságos” telepítést követelő tagegyesületeink kérésére történik, akik nincsenek tisztában azzal, hogy a ponty nagy távolságot tesz meg kihelyezés után.

Sokan tévesen azt gondolják, hogy annyi horgász van az RSD-n, amennyi a közzé tett telepítési adatokban szerepel. A táblázatokban az RDHSZ tagegyesületek közül az a 20 szerepel, amelyek valamennyire hozzáköthetőek a Duna-ág egy-egy szakaszához, illetve horgásztanyával rendelkeznek a parton. Az arányosítás vagy a taglétszám, vagy az eladott éves területi jegyek száma alapján történik. Ezek az adatok azért sem helytállóak, mert amióta kb. 10 évvel ezelőtt a MOHOSZ utasítására megszűnt az a szabály, hogy az RSD területi jegy kiváltásához be kell lépni valamelyik RDHSZ tagegyesületbe, azóta évről évre erősebb a trend, hogy a horgászok más egyesületbe lépnek át többnyire az alacsonyabb tagdíj miatt. Különösebb következtetést tehát nem lehet levonni ezekből az adatokból.

A 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet 35. § (5) szerint „Az engedélyes a kifogott (megtartani kívánt), darabszám-korlátozás alá eső halat horgászat esetén a horogtól való megszabadítás után, […] horgászhelyén vagy a halászhelyén azonnal köteles a papíralapú fogási naplóba tollal, kitörölhetetlen módon bejegyezni.”

Ebből következik, hogy ha a halat nem jegyezzük be a fogási naplóba, akkor a horogszabadítás után azonnal vissza kell engedni. A gyakorlatban egy mérés és egy rövid fényképezés még megengedett, de a horgászhely elhagyása a hallal – beleértve a csónakkal végzett helyváltoztatást – már semmilyen indokkal sem elfogadható. A rekordhal hitelesítése speciális eset, ilyenkor be kell jegyezni a halat a fogási naplóba, amit a hitelesítő halőr a hal visszaengedésekor fog kihúzni a naplóból.

A Duna-ági horgászrend a vízi járműből végzett horgászatot tiltja, de természetesen ez csak a horgászatra (illetve a horgászhely megközelítésére és elhagyására) érvényes. A vízitúrázásra a mellékvizeken semmilyen tiltó szabály nem vonatkozik, így az evezés – sőt, még a belső égésű motor használata is – megengedett, amivel sok horgász nincs tisztában. A horgászok és az evezősök között a csatornákon is sok a konfliktus, amit körültekintéssel és odafigyeléssel mindkét fél részéről könnyen meg lehetne előzni.

Magyarország vizein a horgászatra vonatkozó szabályokat a 2013. évi CII. törvény, a 133/2013. (XII 29.) VM rendelet és a halgazdálkodási hasznosító helyi horgászrendje együttesen rögzítik. Ebből következik, hogy a MOHOSZ Országos Horgászrendje csak a MOHOSZ által közvetlenül hasznosított vizeken érvényes, illetve ott, ahol a helyi horgászrend kifejezetten így rendelkezik. Az RDHSZ a MOHOSZ kötelezően előírt rendelkezéseit átvette a helyi horgászrendbe, de a drótelőke és a hármashorog tiltása nem szerepelt ezek között. Az RDHSZ helyi horgászrendje tehát nem tartalmaz ilyen szabályt (sőt, a Gubovics-öbölben a téli időszakban ez egy egyedüli lehetséges rablóhalas módszer), vagyis mindkét felszerelés megengedett az RSD vízrendszerén.

A 133/2013. (XII 29.) VM rendelet 28/A. §-a szerint horgászkészség folyamatos felügyeletét úgy kell biztosítani, hogy a horgász a szükséges beavatkozásokat az adott módszerhez igazodó időn belül végrehajthassa. A rendelet világosan felsorolja a kivételeket is: ezek a másik készség végszerelékének vízbe juttatása (ami a bojlis jeggyel akár a behúzást is jelentheti), a másik bottal folytatott halfárasztás, illetve a csalihalfogó háló használata.

Az RSD helyi horgászrendje látszólag szigorúbb, hiszen közvetlen közeli személyes őrzést ír elő, melyet a rádiós kapásjelző sem helyettesíthet. Ellenőrzéskor a halőri gyakorlat szerint a fent felsorolt tevékenységek elfogadhatóak, kiegészítve a beetetéssel (akár csónakkal is), hiszen az is horgászati tevékenységnek minősül. Vagyis ilyen esetekben átmenetileg eltávolodhatunk a bedobott készségektől. Minden más esetben az azonnali reakciót figyelik a halőrök. Tehát ha a horgász néhány másodperc alatt reagálni tud a kapásra, akkor akár a botok melletti sátorban való alvás és a rádiós kapásjelző is megengedett.

Egymásnak látszólag ellentmondó szabályok vonatkoznak az idegenhonos inváziós fajok (busa, ezüstkárász, törpeharcsa, razbóra, naphal, amurgéb) visszaengedésére és a kívülről – vagyis a kopoltyúívtől hátrafelé – akasztott hal megtartására. A 133/2013. (XII 29.) VM rendelet 28. § (15) pontja szerint „a horogra kívülről és nem a fejrészen akadt halat megtartani tilos”. A (17) pont szerint: „Az inváziós idegenhonos halakat – a (15) bekezdés szerinti kívülről akadást és a 30. § (3) bekezdése szerinti esetet kivéve, a környezetvédelmi és állatvédelmi jogszabályok figyelembevételével – visszaengedni tilos”. Vagyis a kívülről akasztott, vagy a horgászversenyen fogott busát – a többi idegenhonos inváziós fajjal együtt – vissza kell engedni a fogás helyén.

Az RDHSZ-Balaton összevont területi jeggyel elvihető éves halmennyiség a napi darabszám korlátozás alá eső fajokból 60 kg, az egyéb őshonos halakból pedig további 60 kg. Ez a mennyiség az RDHSZ helyi horgászrendjében szerepel, tehát az RSD vízrendszerére vonatkozik. A Balatonról elvihető kvótákat a balatoni horgászrend tartalmazza. 2023-ban ez a mennyiség a napi darabszám korlátozás alá eső fajokból összesen 100 db, ebből a ragadozó halak maximális mennyisége 60 db, az 5 kg-ot elérő süllőből pedig évente összesen 10 db vihető el.

A 133/2013. (XII 29.) VM rendelet szerint érvényes állami horgászjeggyel vagy állami halászjeggyel évente együttesen és összesen legfeljebb 100 darabot, de legfeljebb 150 kg-ot lehet kifogni a napi darabszám korlátozás alá eső fajokból, egyéb őshonos fajokból pedig további 100 kg vihető el. Ezen kvóták elérése esetén tehát akkor sem fogható több hal, ha a területi jegy(ek) kvótái még nem merültek ki. A C&R horgászat természetesen ezután is megengedett.

Fontos megemlíteni, hogy az RDHSZ-Balaton jegy területi érvényessége a Balatonon a parti jegy érvényességével egyezik meg.

2007-ig érvényben volt az Országos Vízügyi Hivatal, egy 1985-ös rendelete, mely kimondta, hogy közterületről megközelíthető víziállás, csak korlátozottan magánhasználatú lehet. A jogszabály nem mondta ki, de ebből következett, hogy a tulajdonos távollétében, bárki használhatta. 2007-ben az Alkotmánybíróság is vizsgálta ezt a "tulajdon kizárólagos használatát korlátozó" rendeletet, majd 2007 őszén az OVH rendeletet, az Országgyűlés a 2007. évi 82.-ik deregulációs törvényével (sok más jogszabállyal együtt) hatályon kívül helyezte.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17. cikke kimondja, hogy "A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni". Uniós jogharmonizáció okán, ez itthon is érvényes és vonatkozik ez a tulajdonos kizárólagos használatának jogára is. Ma nincs olyan jogszabály, ami idegen horgásznak jogot adna más stégének használatára.

A stégügyben illetékes Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság tiltja a víziállások lezárását, azonban ezt nem a közösségi használat érdekében teszi, hanem azért, hogy a szolgálatot teljesítő szervek (mentők, rendőrség, tűzoltók, vízügy, halőri szolgálat) megközelíthessék a vizet.

A jogi értelmezés szerint tehát a stég, mint közterületen lévő magántulajdonú ingóság, ugyanúgy nem használható idegenek által, mint pl. egy parkolóban álló autó. Ennek ellenére kívánatos lenne, hogy minél több stégtulajdonos a vándorhorgászok rendelkezésére bocsátsa nem használt stégét akár ingyen, akár bérleti díjért, vagy kisebb karbantartási munkák fejében. A közösségi médiában számos hasonló kezdeményezés látott napvilágot. Ahhoz, hogy még több ilyen példa legyen, a horgászok hozzáállásán (szemetelés, rongálás) is változtatni kellene.

Tagegyesületeink részéről is visszatérő kérdés, hogy miért nem osztjuk el "igazságosabban" a pontyot a telepítések alkalmával?

A telepítendő halak "szétterítése" - különösen a mai emelkedő üzemanyagárak miatt - éves szinten több milliós nagyságrendű költséget jelent a Szövetségnek, ezáltal a horgászoknak is. A nagy távolságokra történő szállítás amellett, hogy rendkívül időigényes, felesleges stressznek és sérülésveszélynek is kiteszi a tartályokban lévő halakat.

Köztudott, hogy a telepített pontyok csoportokba verődve nagy távolságokat tesznek meg élelmet keresve. A jelölt halak visszafogási statisztikái kimutatják, hogy egy ponty átlagosan 12 km-t tesz meg a telepítés és a kifogás helye között. Azokban az években, amikor csak a makádi Ezüstpartra telepíthettünk pontyot, a kihelyezés után néhány nappal a budapesti szakaszon is nagy mennyiségben fogták a telepített halakat. Mindezek alapján tehát véleményünk szerint felesleges a halszállítmányok további szétterítése.