A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség több évtizede foglalkozik a halfajok mesterséges, keltetőházi szaporításával.

A természetes ívóhelyek eltűnése illetve azok zavartsága miatt egyre fontosabb az élővizet halasítani a különféle fajok zsenge és előnevelt korosztályaival. A mesterséges szaporítási módszereket éppen azért dolgozták ki, hogy befolyásolható körülmények között, kiszámítható módon a lehető legnagyobb szaporulatot érjék el. A természetben lerakott ikra nagy veszélyben van. Nem ritkán az összes ikra elpusztul, vagy a legkülönbözőbb állatok táplálékaként végzi. Az ikrát a legtöbb hal szívesen fogyasztja, de a halakon kívül vízi rovarok és a madarak kártétele is jelentős. Az élettelen környezeti tényezők is nagyban befolyásolják a lerakott ikra és a kikelt törékeny lárva életbemaradását. Az egyre nagyobb számban jelenlevő nagyteljesítményű motorcsónakok fokozzák a hullámverést, a vízszintingadozás miatt szárazra kerülhet az ikra. A vízszennyezések, szennyvízbefolyások tovább rontják a helyzetet.

A Szövetség 2004-ben korszerű keltetőt épített. A keltetőben használt Duna víz 2007-től homokszűrős tisztítórendszeren folyik át.
A Szövetség szakemberei szinte az összes mesterségesen szaporítható, gazdaságilag fontos halfajt szaporítják. Ezekhez a fajokhoz megfelelő anyahalállomány rendelkezésre áll, illetve beszerzése folyik. Ez idáig mesterségesen szaporított halfajok a következők: csuka, balin, süllő, ponty, compó, harcsa, amur. Az egyes halfajok szaporítása különbözik, de mindegyiknél közös, hogy a lefejt ikra, termékenyítés és különféle kezelések után védett körülmények között fejlődhet. Ennek köszönhetően az ikrák nagy része (pontynál akár 90-95 %) megtermékenyül és kikel.

A keltetőben kikelt és néhány napig etetett zsenge ivadék egy része közvetlenül a Ráckevei Duna-ág és mellékvizeibe, a másik része pedig a Szövetség halastóiba kerül továbbnevelés céljából.

A süllő szaporítása nagyban eltér a többi halfajétól. A keltetőbe ugyanis nem hozunk be tenyészállatokat, hanem a természetes ívóhelyükön mesterséges fészekre ívatjuk.

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség süllőszaporítása több évtizedes múltra vezethető vissza. A Ráckevei Duna-ág mindig irigyrésre méltó süllőállománnyal rendelkezett. A természetes ívóhelyek felderítése és ismerete nélkülözhetetlen a sikeres süllőfészek kihelyezések szempontjából. A fészkeket egyesével egy vastagabb kötélre rögzítjük, a kötél megfelelően le van súlyozva, és bójákkal van megjelölve, hogy azt később is könnyen meg lehessen találni. A kihelyezett fészkeket ugyanis rendszeresen ellenőrizzük, a már ikrával telt fészkek helyére üreseket kötünk A fészkek anyaga kezdetben fűzgyökér volt. Ennek előnyei és természetesen hátrányai is vannak. A fűzgyökér a süllő természetes ívóaljzata, ennek kihasználására irányultak a legelső lehelyezett fészkek. A hagyományosnak mondható fészekanyag mellett folyamatosan újabb és újabb anyagok kipróbálásával is próbálkoztak.

Az igazi jó ívóhelyen a süllő szinte mindenre leívik. A keltetés szempontjából azonban több dolgot is figyelembe kell venni. A már ikrával telt fészkek felszedésük után a keltetőbe kerülnek. A Szövetség régi és a jelenlegi, új keltetőjében is a fészkeket nem vízbe merítve, hanem permetkamrában érlelik. A módszer lényege hogy a felfüggesztett fészkek olyan légtérben vannak, aminek a páratartalmát magasan kell tartani. A különböző porlasztók időszakos működéssel apróra porlasztott vízzel telítik a légteret. A fűzgyökeres fészkek hátránya leginkább itt mutatkozik meg, mivel azok természetes anyagból készültek, el kezdenek bomlani, a rajta lévő ikra is hamarabb penészesedik (a fertőtlenítő szerek alkalmazása ellenére is). A mostanság többségben alkalmazott műanyag fészkeken ez nem szokott olyan mértékben jelentkezni.