A 133/2013. (XII 29.) VM rendelet 28/A. §-a szerint horgászkészség folyamatos felügyeletét úgy kell biztosítani, hogy a horgász a szükséges beavatkozásokat az adott módszerhez igazodó időn belül végrehajthassa. A rendelet világosan felsorolja a kivételeket is: ezek a másik készség végszerelékének vízbe juttatása (ami a bojlis jeggyel akár a behúzást is jelentheti), a másik bottal folytatott halfárasztás, illetve a csalihalfogó háló használata.
Az RSD helyi horgászrendje látszólag szigorúbb, hiszen közvetlen közeli személyes őrzést ír elő, melyet a rádiós kapásjelző sem helyettesíthet. Ellenőrzéskor a halőri gyakorlat szerint a fent felsorolt tevékenységek elfogadhatóak, kiegészítve a beetetéssel (akár csónakkal is), hiszen az is horgászati tevékenységnek minősül. Vagyis ilyen esetekben átmenetileg eltávolodhatunk a bedobott készségektől. Minden más esetben az azonnali reakciót figyelik a halőrök. Tehát ha a horgász néhány másodperc alatt reagálni tud a kapásra, akkor akár a botok melletti sátorban való alvás és a rádiós kapásjelző is megengedett.