A hazai horgászok az ezüstkárásszal szemben jóval „elnézőbbek”, mint a törpeharcsával vagy a busával szemben. Ez az idegenhonos hal a konyhai feldolgozáshoz ideális méretűre képes megnőni, húsa ízletes és nem túl szálkás, egyszerűen megfogható, erőteljes védekezésének köszönhetően élvezetes horgászni rá. Nem véletlen azonban, hogy a halas szakma az inváziós fajok közé sorolta, így visszaengedését jogszabály tiltja.

Az 1954-ben Bulgáriából betelepített ezüstkárász mára minden hazai vizünkben megtalálható, rendkívül agresszív terjeszkedésének köszönhetően. Ez a nagyon szívós, extrém szélsőségeket is elviselő faj az őshonos békés halak legfőbb táplálék-konkurense, mivel a többi halnál sikeresebb a táplálék megszerzésében. Másik fontos kártétele az ívási parazitizmus, ugyanis a nőstény ezüstkárászok képesek összeívni más fajok (pl. széles kárász, ponty) hímjeivel, saját klónjaikat létrehozva ily módon, meggátolva az őshonos halak szaporodását. És ha mindez nem lenne elég, intenzív ivadékfogyasztással is hozzájárulnak a biológiai sokszínűség csökkenéséhez.

Az ezüstkárász terjedése a legfőbb oka annak, hogy az őshonos széles kárászunk a kipusztulás szélére került, hiszen az előbb felsorolt kártételek leginkább ezt a fajt sújtják. Minden magyar horgász érdekelt tehát abban, hogy az ezüstkárász állománya csökkenjen.