Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség

Hírlevél popup

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a Duna-ági horgászat legfrissebb híreiről!

A Pest Megyei Kormányhivatal előírásai alapján 2019-től a Csupics-szigeti mellékág Csepel-szigeti (jobb parti) oldalán is tilos a horgászat a 31. és 32. fkm közötti szakaszon. A pontos tájékozódás érdekében új tiltó táblákat készíttettünk, amelyek elhelyezéséről gondoskodunk. A képen látható táblák az érintett partszakasz két végén, valamint a közbülső területen is több ponton jelzik majd a tilalmat.

Ezúton értesítjük a Duna-ági horgászokat, hogy 2019. március 28-án, csütörtökön a délutáni órákban 50 db extra nagy méretű (8-15 kg-os) ráckevei pikkelyes pontyot helyezünk ki az RSD-be. A telepítés két tervezett helyszíne Szigetbecse és Szigetcsép.

A halakat a későbbi azonosítás és a lopás elleni védelem érdekében egyedi haljellel (chippel) jelöljük meg.

2019. március 25-én a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság és a kivitelező konzorcium egy lakossági rendezvényen mutatta be a tassi vízátemelő műtárgy építésének jelenlegi állapotát és jövőbeli ütemezését, a Duna-ágat érintő egyéb beruházások ismertetése mellett.

Az építési területen jelenleg a vasbeton résfalak befejezése zajlik. Ezek a szerkezetek a vízzáró agyagréteget elérve vízmentes munkagödör létesítését teszik lehetővé. A réselés befejeztével megkezdődik a szerkezetépítés, a több ezer köbméter beton és több száz tonna vas beépítése várhatóan ez év végéig tart. Ezzel párhuzamosan megkezdődik a műtárgyra rákanyarodó új töltés kiépítése, valamint a Büdös-sarok kotrása. Jövő év elején indulnak a gépészeti munkálatok (turbinák és kiszolgáló berendezések szerelése, villany- és vízszerelés, légtechnika). A 2020. év végi indulást három hónapos tesztüzem fogja megelőzni.

További képek a fotóalbumban!

2019. március 14-én rendkívüli ragadozó-telepítést végeztünk a Duna-ág három különböző szakaszán. 190 db csukával (452 kg) és 40 db harcsával (136 kg) lett gazdagabb az RSD ragadozó-állománya. A makádról lehalászott halakat Dömsödre, Ráckevére és Szigetbecsére helyeztük ki.

További képek a Fotóalbumban!

2019. március 14-én rendkívüli ragadozó-telepítést tervezünk. Szigetcsépre és Ráckevére kb. 200 kg csukát telepítünk 1-4 kg-os méretben, Dömsödön pedig kb. 50 kg 2-4 kg-os harcsát helyezünk ki a Ráckevei Duna-ágba.

A most telepített állományt a múlt héten a makádi pontyokkal együtt lehalászott "felesleg" adja. Ezek a halak nem kellenek a szaporításhoz, és méretüknél fogva már veszélyt jelentenének a tógazdasági pontyokra. Ilyen méretben már jól lehetne őket értékesíteni, de a ragadozó-horgászat támogatása céljából a szövetség a telepítés mellett döntött.

Weblapkészítés és -üzemeltetés: Profit-X Kft.