Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség

Hírlevél popup

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a Duna-ági horgászat legfrissebb híreiről!

2017-ben jelent meg először a Harka Ákos – Wilhelm Sándor szerzőpáros „Halhatározó horgászoknak, halbarátoknak” című munkája. E könyvecske rendkívüli népszerűségre tett szert a horgászok és halkedvelők körében, mint kézre álló terepi kalauz és pillanatok alatt elfogyott. A sikeren felbuzdulva vállalkozott a szerzőpáros arra, hogy az elmúlt 5 év tudományos ismeretanyagát feldolgozva és beépítve, közrebocsássa a „Halhatározó horgászoknak, halbarátoknak” második, módosított kiadását. Horgászoknak szól elsősorban a könyv, amiben olyan logikusan felépített határozókulcs van, ami a tévesztés lehetőségét gyakorlatilag kizárja. Külön értéke a zsebkönyvnek a kifejlett halak mellett az ivadékokról készült fotók és az ivadékkori határozóbélyegek ismertetése, mivel az ivadékok határozása sokkal nehezebb feladat még a gyakorlott szakemberek számára is.

A könyv 2022. évi, második kiadása a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség és a Magyar Haltani Társaság közös kiadásában jelent meg mindössze 1000 példányban. A könyv megvásárolható személyesen a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség székházában (2300 Ráckeve, Kossuth Lajos utca 94.) ügyfélfogadási időben Baluka Tímea pénztáros és jegyforgalmazónál, illetve nála írásban is megrendelhető a email címen, postai kiszállításra. A könyv fogyasztói ára: nettó 2857 Ft/db + 5% ÁFA (bruttó 3000 Ft/db), plusz postaköltség.

 
Weblapkészítés és -üzemeltetés: Profit-X Kft.