Kérdőívet indított a Budapest Fejlesztési Központ a Soroksári-Duna természeti értékeinek megőrzéséről
A Budapest Fejlesztési Központ a Ráckevei (Soroksári)-Duna revitalizációjának előkészítését konzorciumban valósítja meg az Országos Vízügyi Főigazgatósággal.
A most induló előkészítési projektben többek között megvalósíthatósági tanulmány és környezeti hatástanulmány készül. Csak ezen gondos előkészítő vizsgálatok lezárulta után valósulhat meg bármilyen, a folyóágat, medret érintő fizikai beavatkozás a Ráckevei (Soroksári)-Dunán.
A tervezési folyamat során a BFK célja, hogy az itt élő lakosoknak folyamatosan lehetőséget biztosítson arra, hogy nyomon javaslataikkal, igényeikkel, véleményükkel részt vegyenek a tervezésben.
Ennek első lépéseként a Budapest Fejlesztési Központ kérdőíves felmérést indított, melyben a Ráckevei (Soroksári)-Dunához való viszonyáról, a területen észlelt környezeti problémákról kérdezik a kitöltőket, illetve a térség értékeit vizsgálják.
Arra biztatunk mindenkit, hogy segítse a tervezést a kérdőív kitöltésével!
A kérdőív az alábbi oldalról érhető el: https://soroksariduna.hu/