Az olajszennyezéssel elpusztított szigetszentmiklósi úszóláp rehabilitációjára a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (a továbbiakban: RDHSZ) által indított adománygyűjtést 2021. április 13-i nappal lezártuk. A 43 adományozótól mindösszesen 532 500 Ft összeg gyűlt össze.
A felajánlások minden egyes forintjához az RDHSZ az eredeti felhívás szerint plusz egy forintokat „rakott mellé”, így összesen 1 065 000 Ft, azaz egymillió-hatvanötezer forint gyűlt össze a szigetszentmiklósi úszóláp rehabilitációjával kapcsolatos munkákra.
A fenti összegből az alábbi tevékenységeket végezte el az RDHSZ:
- Nádrizómák telepítése. A Dömsödi Tógazdaságból nádrizómákat biztosítottunk, hogy az úszóláp helyén lévő tájseb újra benövényesedését segítsük. 2021. március 22-én két fuvar, azaz 2x25 tonna, 2021. március 24-én szintén két fuvar, azaz 2x25 tonna, majd 2021. március 29-én három fuvar, azaz 3x25 tonna (mindösszesen: 175 tonna) nádrizóma elszállítására és telepítésére került sor. A Dömsöd-Szigetszentmiklós közötti közúti szállítást végző teherautókra történő rakodásához az RDHSZ tulajdonában lévő kotrógép 3 napon keresztül naponta 3-3 üzemórát rakodott, a kiállásokkal együtt, így összesen erre a tevékenységre 9 üzemórát fordítottunk (25 000 Ft/óra nettó), melynek összköltsége bruttó 285 750 Ft.
- Haltelepítések. A ráckevei halkeltető állomásunkból különféle őshonos halfajok – Duna-ági anyáktól származó – zsenge ivadékait telepítettük az érintett vízterületre az őshonos halközösség megújulásának elősegítése érdekében:
- 2021. április 20-án 100.000 db csuka, értéke bruttó 105 000 Ft.
- 2021. április 23-án 10.000 db balin, értéke bruttó 21 000 Ft.
- 2021. április 26-án 300.000 db fogassüllő és keszeg vegyesen, értéke bruttó 315 000 Ft.
- 2021. június 2-án 700.000 db ponty, értéke bruttó 220 500 Ft.
- 2021. június 17-én 120.000 db harcsa, értéke bruttó 126 000 Ft.
Az összesen a rehabilitálandó vízterületre telepített zsenge halivadékok bruttó értéke: 787 500 Ft.
- 1) és 2) pont mindösszesen: 1 073 250 Ft, azaz egymillió-hetvenháromezer-kettőszázötven forint.
Az összefogással, az adományaikkal hozzájárultak a szigetszentmiklósi úszóláp rehabilitációjához. Köszönjük szépen a szíves felajánlásokat!
Ráckeve, 2021. június 17.
Udvari Zsolt
ügyvezető igazgató