Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség

Hírlevél popup

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a Duna-ági horgászat legfrissebb híreiről!

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Küldöttgyűlése felhatalmazása, valamint Elnöksége javaslata alapján mintegy 85 hektáros dömsödi tógazdaságot vásárolt meg a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség 2019 decemberének végén. A saját tulajdonú tógazdaság megvásárlásának célja, hogy az Ráckevei (Soroksári)-Duna és mellékvizei horgászcélú halasításához szükséges évi legalább 185 tonna „ráckevei pikkelyes” fajtájú ponty és ezen felül az őshonos ragadozó halfajok (fogassüllő, csuka) különböző korosztályai megtermeléséhez elegendő haltermelő kapacitás álljon a Szövetség rendelkezésére.

Amint az közismert, a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség rendelkezik saját üzemeltetésű tógazdasággal Makádon (kb. 90 ha), azonban ez a tógazdaság a Nagy-Duna hullámterében helyezkedik el, így az árvízi kockázatnak és az esetleges káreseményeknek kitett. A Dömsödi tógazdaság adásvételével az RDHSZ mint a Duna-ág halgazdálkodásra jogosultja stratégiai lépést tett a teljes önellátás irányába – a Duna-ág őshonos halállományának fenntartása, fejlesztése és nem utolsó sorban a Duna-ági horgászok érdekében!

A tógazdaság a Google műholdképen

Weblapkészítés és -üzemeltetés: Profit-X Kft.