XIII. RSD CARP CUP - A 20+-osok versenye
Az RSD CARP CUP ponty- és amurfogó fogó verseny a 13. alkalommal került megrendezésre az Ezüstparton.
A verseny évek óta nagy népszerűségnek örvend, ismét pillanatok alatt megtelt a nevezési lista. A versenyen rekordszámú, 46 csapat mérette meg magát, ez a versenypálya maximális befogadóképessége is. A nevezők között egyaránt tisztelhettünk rendszeres, visszatérő és „elsőbálozó” horgászokat, az ország minden tájáról, sőt az Unió országaiból is fogadtunk vendégeket. A verseny népszerűségét jelzi, hogy a versenyzők már a díjátadó ceremónia után jelzik indulási szándékukat a következő évre, évekre. A verseny közkedveltségét igazolja a horgászvíz kiváló adottsága, a benne élő halak tömege és állapota, a versenyt támogató szponzorok, és nem utolsó sorban a szervezők és segítőik munkája. Örömünkre szolgál, hogy egyre több hölgy képviseli a „gyengébbik” nemet a versenyen, idén nem kevesebb, mint 9 hölgy tette próbára tudását az RSD-n.
A nevezett csapatok:

A verseny, a XIII. RSD CARP CUP ponty- és amurfogó versenyszabályzat 2025. alapján került megrendezésre, 2025. szeptember 8 és 12. napja között.
A nevezett 46 csapat a makádi Ezüstparton és a Rózsa-szigeten került elhelyezésre, 4 szektorra osztva, szektoronként 12-11-11-12 horgászhellyel. A verseny megnyitójának és központjának - immár hetedik éve - szintén a Rózsa-sziget adott otthont, amely nagyban megkönnyítette a szervezők munkáját és emelte a verseny presztízsét. A versenyt megelőző hétvégén a versenypálya a Duna-ág mindkét partján kijelölésre került. Vasárnap délutántól a megérkező csapatok folyamatosan regisztráltak. Hétfő reggelre az összes nevező a megnyitóra készült, amelyet dr. Molnár Pál Úr, a szövetség elnöke nyitott meg. A megnyitót és a sorsolást követően a csapatok elfoglalták horgászhelyeiket. A verseny 2025. szeptember 8. napján, 12:00 órakor kezdődött és 2025. szeptember 12. napján, 12:00 órakor ért véget. A versenyzőknek 96 óra tiszta versenyidő állt rendelkezésére.
A versenyen több mint 5.000.000 forint értékben kerültek díjazásra a résztvevők. A szervezők, a X. Jubileumi RSD CARP CUP-on bevezetett díjakkal is készültek.
Díjazásra került a korábbi jutalmakon felül:
- Az első 10+-os hal,
- Az első 15+-os hal,
- Az első 20+-os hal,
- A 3 legnagyobb ponty
Eredményt (minimum szektor 3. helyezés) el nem érő csapatok közötti sorsolás fődíja, - immár szokásosan - egy elektromos csónakmotor volt!
A verseny alatt a versenyzők fegyelmezetten, sportszerűen horgásztak, még szóbeli figyelmeztetésre (szab.szer.: Figyelemfelhívásra) sem került sor. (Ez a korábbi versenyekre is jellemző volt.)
A szervezők és a versenyzők minden alkalommal rendkívüli figyelmet fordítanak a Duna-ág halainak védelmére. A szervezők különösen nagy figyelmet fordítanak továbbá a versenyzők és a versenyt követők folyamatos tájékoztatására. Az idei évtől bevezetésre került az FCMS rendszer, amelyben a halak mérlegelését követően, azonnal látható az eredmény. A reggeli, az esti, valamint a soron kívüli mérlegelésekről készült fotók mérlegelés után azonnal, az eredmények az összesítéseket követően szintén haladéktalanul felkerülnek közösségi oldalakra is. (RDHSZ Versenysport Bizottság facebook oldal, Carpexpress Team facebook oldal, Amatőr Bojlisok Klubja facebook oldal.) A Youtube médiamegosztó oldalra minden este felkerült egy kisfilm a napi eseményekről, továbbá a versenyt követően a napokban megjelenő több mint félórás film foglalja össze a XIII. RSD CARP CUP eseményeit.
A 46 csapat a 96 óra alatt összesen, 1359,69 kg tömegű halat fogott, ez 172 egyedet jelentett, 7,91 kg-os átlagtömeggel. A legnagyobb ponty 18,67 kg, a legnagyobb amur, 25,75 kg tömegű volt. A verseny jócskán elmaradt a tavalyi rekordtól, a 4 kg-os tömeghatár, illetve a halak korlátozott kapókedve okán, azonban a verseny szervezőinek nem célja a rekordokra való törekvés, sokkal inkább az RSD CARP CUP színvonalának megtartása, illetve annak növelése;
Amatőr Bojlisok Klubja Etikai Kódex:
4.9 Nem a kifogott hal tömege minősíti a horgászt! A hal szabadságának visszaadása mindig legyen előrébb való, mint a mennyiségi eredményekre, a rekordok elérésére való törekvés. A horgászélmény szempontjából a kifogás körülményei, a hal megszerzéséért, majd visszabocsátásáért hozott áldozatok a meghatározóak.
A 10 kg feletti fogások megoszlása:
| Tömeghatár | Egyedszám |
|---|---|
| 10 kg felett | 15 |
| 15 kg felett | 13 |
| 20 kg felett | 2 |
(A versenyszabályzat szerint kizárólag a 4000 gramm és az feletti pontyok és amurok kerültek mérlegelésre.)
Az elmúlt 13 év statisztikai adatai:

Ezek a kupák várták a versenyzőket:
Az induló csapatok a horgászhelyek kihúzása után:

A szektorok elhelyezkedése az Ezüstparton:

Díjazott fogások a verseny közben:
Néhány 10 és 20 kg feletti fogás:
A rendezvényt a díjátadó előtt, az RDHSZ részéről, Udvari Zsolt és Kocsis László értékelte, majd zárta le.
A XIII. RSD CARP CUP-on, már megszokott módon mindenki, sőt a hölgyversenyzők külön ajándékot is kaptak!
Az eredményt el nem érő csapatok között, egy 60 lb-s Sentinel csónakmotor került kisorsolásra! Nyertese a SZATYI CARP BY TAILOR TEAM (Szabó István – Dani Csaba)
A versenyrendezéstől visszavonult Dorsánszki Istvánnak (Pisti papa) megköszöntük a több, mint 1 évtizedes munkáját.
Az Amatőr Bojlisok Klubja (ABK) különdíját (a halakkal legjobban törődő csapat) a PONTYHULLÁM csapata nyerte (Balázs Krisztián - Kecskeméti Gyula - Róka István)
A XIII. RSD CARP CUP összetett III. helyezettje, 113,6 kg fogással a BAIT MAKER 2. TEAM (Zsibrita Pál-Petruzsán Sándor-Bíró Sándor)
A XIII. RSD CARP CUP összetett II. helyezettje, 127,2 kg fogással az ALCATRAS CARP TEAM (Hellinger Richárd – Dobos Dénes – Dobos József)
A XIII. RSD CARP CUP BAJNOKA, 265,29 kg fogással a KRAKEN TEAM (Dankó Noam - Dankó Miklós - Molnár Gábor)
A verseny végeredménye:

A verseny lebonyolításában nyújtott segítségért köszönetünket szeretnénk kifejezni
- Hostya Zoltán
- Huszka Zsolt
- Jegesi Zsolt
- Kátai Gergő
- Sereg István
- Simán István
- Szabó Bálint
- Szabó Erik
- Wagensommer Csaba
részére.
A szervezők köszönetüket fejezik ki segítőiknek, a Szövetségnek, illetve köszönik türelmét azoknak a horgászoknak, akik horgászhelyekkel rendelkeznek a versenypálya mindkét partján.
Köszönetünket szeretnénk kifejezni támogatóinknak, hogy ismét fejedelmi ajándékokat oszthattunk szét!
A szervezők újult erővel és új ötletekkel készülnek a XIV. RSD CARP CUP-ra!
Budapest, 2024. október 10.
Tisztelettel:
Hajlemász Attila és Hudomiet János
