TÁJÉKOZTATÓ az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet, mint veszélyhelyzet megszűnését követő átmeneti időszak kapcsán életbe lépő szabályokról
Hatályos: 2020.06.19-től,

 

I. Általános helyzetkép
Az Országgyűlés 2020. június 16-ai ülésén elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló 2020. évi LVII. törvényt, mely 2020. június 18-án lép hatályba. Ennek értelmében a Kormány a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzetet az Alaptörvény 54. cikk (3) bekezdésére hivatkozva megszünteti.

Ezt követően kihirdetésre került a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: átmeneti szabályokról szóló törvény), mely egyrészről felsorolja azon, a veszélyhelyzet idején megalkotott, a veszélyhelyzet megszűnésével hatályukat vesztett kormányrendeletben szabályozott rendelkezéseket, amelyeket a veszélyhelyzetet követően is hatályban szükséges tartani, illetve olyan rendelkezéseket és felhatalmazásokat fogalmaz meg, amelyek a járványügyi védekezés következő szakaszának közjogi keretfeltételeit határozzák meg. A törvény többek között kimondja, hogy egészségügyi válsághelyzet elrendelése járványügyi készültségnek minősül.
A veszélyhelyzet megszüntetésével egyidőben a Kormány elrendelte a járványügyi készültség bevezetését Magyarország egész területére a 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet hatályba léptetésével, és fenntartásának szükségességét 3 havonta fogja felülvizsgálni.


II. Részletszabályok
A veszélyhelyzet megszüntetését követően a mindennapi élet, így a horgászat, illetve az ahhoz kapcsolódó egyéb tevékenységek (versenyek, táborok, rendezvények, okmányok kiadása) 2020. június 18. napjától a veszélyhelyzet kihirdetése (március 11.) előtti megszokott rendben folytatódhat az alábbi eltérések figyelembevételével:
1. Az átmeneti szabályokról szóló törvény rendezvényekkel összefüggő szabályai értelmében a rendezvények helyszínén való tartózkodásra a Kormány rendeletében különös szabályokat állapíthat meg.
2. A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 285/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet leszögezi, hogy a hat évet be nem töltött kiskorúak kivételével mindenki köteles a tömegközlekedési eszközön, valamint az üzletben történő vásárlás során a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni. A vendéglátó üzlet belső (zárt) részében az ott dolgozók – a vendégek által látogatható területen – kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni. Zenés, táncos rendezvény – függetlenül annak nyilvános vagy nem nyilvános, valamint alkalmi vagy rendszeres jellegétől – abban az esetben tartható meg, ha a rendezvény helyszínén a jelenlévők létszáma – beleértve az ott foglalkoztatott személyeket – egy időben nem haladja meg az 500 főt.
3. A veszélyhelyzet megszűnésével az egyesületi, tagszövetségi, köz- és küldöttgyűlések megtarthatók.
4. A magyarországi székhelyű gazdasági társaságok gazdasági célú védelméhez szükséges tevékenységi körök meghatározásáról szóló 289/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 1. melléklete tartalmazza azon tevékenységi köröket, amelyek stratégiai jelentőségű ágazatnak minősülnek. A halászat, és halgazdálkodás is ide tartozik, ami azt jelenti, hogy a halászati, halgazdálkodási tevékenységet folytató magyarországi székhelyű korlátolt felelősségű társaságok, zártkörűen működő részvénytársaságok, vagy nyilvánosan működő részvénytársaságok, az átmeneti szabályokról szóló törvény szerint stratégiai társaságnak minősülnek, és működésükre a törvény speciális szabályokat állapít meg.
5. A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 291/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet értelmében külföldről érkező nem magyar állampolgárok (ide nem értve az uniós állampolgárokat, illetve családtagjaikat, illetve nemzetközi szerződés alapján az előbbiekkel szabad mozgás vonatkozásában egy tekintet alá eső egyéb külföldi állampolgárokat) személyforgalomban Magyarország területére – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – magánútlevéllel nem léphetnek be. E tilalom alól többek között kiemelt jelentőségű, nemzetközi vonatkozású sport rendezvényen történő részvétel esetén a Magyarország területére történő tervezett belépés helye szerint illetékes helyi rendőri szerv kérelemre felmentést adhat. Az engedélyes a Magyarországra való belépés során egészségügyi vizsgálaton esik át, amelynek tűrésére köteles, akinél az egészségügyi vizsgálat COVID-19 betegség gyanúját állapítja meg, Magyarország területére nem léptethető be, akinél az egészségügyi vizsgálat során COVID-19 betegség gyanúja nem merül fel, 14 napra a járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a 2020. évi nyári táborok rendezése során a 2020. június 4-én tagszövetségeinek és tagegyesületeinknek megküldött „TÁJÉKOZTATÁS A 2020. ÉVI HORGÁSZTÁBOROK SORÁN BETARTANDÓ JÁRVÁNYÜGYI MEGELŐZŐ SZABÁLYOKRÓL” című levelünkben részletezett ajánlásokat a továbbiakban is szükséges betartani.

III. Záró rendelkezések
1. Jelen tájékoztató 2020. 06.19-től hatályos.
2. Jelen tájékoztató hatálybalépésével egyidejűleg a „TÁJÉKOZTATÓ az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet, mint veszélyhelyzet okán a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgász okmányok biztosításával kapcsolatban elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről X.” hatályát veszti.
3. A tájékoztató tárgyában felmerülő kérdések megválaszolása tekintetében az Igazgatási és Szervezési Osztály vezetőjét a titkarsag [KUKAC] mohosz [PONT] hu címen lehet elérni, s a válaszadásra a küldő mail címre 2 munkanapon belül sor kerül.

Kérjük és megköszönjük szíves együttműködésüket! Továbbra is vigyázzunk egymásra!

Jó egészséget kívánva: Dr. Szűcs Lajos elnök megbízásából Dr. Dérer István főigazgató

Budapest, 2020. június 18.