Augusztusi válogatásunkban hét ponty és két amur szerepel, melyek többsége bőven meghaladja a 20 kilót. Ezúttal egy amur került a lista első helyére. A fotón látható - tapasztalt amurhorgászunk által Makádon kukoricával akasztott - 105 cm-es növényevő kereken 28 kg-ot nyomott a mérlegen. Másik amurunkat a Raffás-szigeten szintén kukoricával sikerült becsapni, ennek súlya 18,1 kg volt.

Az augusztusban fogott legnagyobb ponty az abszolút lista hetedik helyére került 27,95 kg-os tömeggel. A sikert házi készítésű bojlicsali hozta meg. Következő pontyunk egy hölgy kitartását dícséri. Ez a hal szintén saját készítésű bojlira kapott, súlya 24,2 kg volt. Különlegessége, hogy az előző fogással egyszerre, ugyanott akasztották.

Legifjabb rekorderünk újabb hallal jelentkezett. Bán Szabolcs eddig hitelesített rekordfogásai közül eddig hiányzott a nagy ponty, most ez is teljesült, nem is akárhogy: a kukoricával akasztott gyönyörű pikkelyes 23,93 kg-ot nyomott a mérlegen. Ismét egy hölgy fogása következik: a fűzött kukoricával fogott ponty súlya 22,45 kg volt. Két bojlis fogással folytatjuk, az igazolólapokra 21,6 kg és 21,2 kg került. Utóbbit szintén egy hölgy horgásztársunk akasztotta, és 20 perces fárasztás után emelte partra (a pontosság kedvéért leszögezzük: a képen nem a hal kifogója látható). Az Angyali-sziget környékéről is érkezett bejelentés: a kukoricával és pufival csalizott szereléket egy 15,59 kg-os hibátlan pikkelyes vette fel.


A rekordlistás horgászoknak ezúton is gratulálunk!