Tevékenységeink

Keresés

Belépés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a Duna-ági horgászat legfrissebb híreiről!

Eseménynaptár

(érvényes 2015. március 1-től, irányadó dokumentum: Országos Feeder Versenyszabályzat 2012)

A verseny szabályzat alapvető lényege, hogy a versenyen induló minden horgász egyforma eséllyel mérkőzhessen meg egymással. A szabályok betartása és betartatása mindannyiunk érdeke.

I. RENDEZÉS, SZERVEZÉS, RÉSZTVEVŐK

1. A rendező szervezet hivatalosan felelős az adott versenyért, a versenykiírás maradéktalan betartásáért. A versenykiírástól eltérni nem lehet.

2. Mind az egyéni bajnokságon, és egyéb versenyeken csak és kizárólag azok a versenyzők vehetnek részt, akik a törvényben előírt módon horgászengedéllyel és egyesületének a MOHOSZ valamely tagszervezetéhez való tartozását kifejező szövetségi bélyeggel, valamint érvényes versenyzői igazolvánnyal rendelkeznek. Valamennyi országos bajnokságon csakis a MOHOSZ tagszövetségeihez tartozó egyesületek tagjai vehetnek részt.

3. A versenyeket folyókon, csatornákon vagy állóvizeken kell megrendezni; a vízterületnek egész szélességében horgászhatónak kell lenni, a víz mélységének lehetőleg a pálya egész hosszában azonosnak, s legalább 1,50 méternyinek kell lennie. A versenypálya szélessége minimum 40 méter. A versenypálya partja lehetőleg legyen egyenes vonalú, a kialakítható horgászhelyek egyenértékűek, lehetőleg azonos feltételeket biztosítók és a lehetőség szerint megszakítás nélkül kövessék egymást. Ettől eltérni az RDHSZ hozzájárulásával lehet.

4. A kijelölt versenypályát elektromos légvezeték csak úgy keresztezheti, hogy azt versenyző legfeljebb 25 m-re közelíthesse meg. Ezt elkerítéssel és figyelmeztető táblákkal is biztosítani kell. A pálya sem a versenyzők, sem a nézők számára nem jelenthet veszélyforrást.

5. A versenypályát oly módon kell kijelölni, hogy a rajthelyek legalább 10 m (OVHB szabályzat 2012: min. 15 méter), de legfeljebb 50 m szélesek legyenek.

A nevezési határidőt a versenykiírás határozza meg, ezután csak az RDHSZegyedi elbírálása alapján, kivételesen indokolt esetben fogadható el nevezés. A versenykiírást egyedül az RDHSZjogosult módosítani. Aki a versenykiírásokban meghatározott regisztrációs határidőre nem érkezik meg, vagy a regisztráción nem jelenik meg, nem indulhat a versenyen, a további szankciókat az RDHSZ hozza meg. Aki a versenyzést a verseny befejezése előtt (az önhibáján kívüli eseteket pl. sérülés, stb. kivéve) abbahagyja, az RDHSZ döntésétől függően, de legalább egy évig semmilyen országos bajnokságon nem indulhat el.

II. TECHNIKAI TÁJÉKOZTATÓ, SORSOLÁS

A húzási sorrendet sorsolással kell meghatározni. Ehhez a húzáshoz ABC sorrendben kell szólítani a részvevőket. A húzási sorrend megállapítása után az egyes versenyzők részére a szektorok sorsolását kell megtartani.

6. A sorsolást az szervezők bonyolítják, versenyeken a húzást a versenyzők saját kezűleg végzik.

7. A rajthelyekre történő sorsolást a versenypályán kell megtartani, legalább 120 perccel a verseny megkezdése előtt. Minden fordulóra valamennyi versenyző számára sorsolással szektort kell húzni. Fordulónként az újabb sorsolást az előzőhöz képest fordított sorrendben kell elvégezni.

8. Folyó vizeken az 1. számú rajthelyet a pálya vízfolyás szerinti alsó részén kell kitűzni, a rajthelyek szektor- és sorszámai a folyásiránnyal ellenkező irányban növekvők, állóvizeken az 1. számú helyet a baloldalon kell kitűzni, s a rajthelyek a vízzel szemben állva balról-jobbra emelkednek.

9. Az egyes fordulók időtartama 5 óra. Minden versenyzőnek be kell tartani a jelen versenyszabályokat.

10. Ha a verseny vagy forduló valamilyen körülmény miatt félbe marad, akkor azt két órát meghaladó horgászat esetén szabályos fordulóként vagy versenyként kell értékelni. Vihar esetén a rendezők hangjelzésé-re a versenyt azonnal félbe kell szakítani (a jelzés egy perces szaggatott dudaszó), s a versenyzőket biztos helyre kell juttatni. Amennyiben a légköri viszonyok megjavulnak, hangjelzés után a versenyzők visszatérhetnek horgászhelyeikre s 5 perc múlva egy újabb hangjelzésre folytathatják a fordulót. A fordulót le lehet rövidíteni, ha a program nem teszi lehetővé a teljes 5 óra versenyidő betartását.

11. A verseny megszakításáról a versenybíróság elnöke a szervező szövetség vagy egyesület főszervezője dönt.

III. A VERSENY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI

12. A versenyeken a nevezetes időpontokat hangjelzéssel kell a résztvevők tudtára adni. A jelzés folyamatos, ideje maximum 3-4 mp, jelzésnek a hangjelzés kezdete tekintendő.

13. A szektorbíró kíséri figyelemmel az adott versenyzők horgászatát, ellenőrzi a szabályok betartását. Kötelessége a versenyzőket figyelmeztetni az észlelt szabálytalanságokra, az ismétlődő vagy súlyos szabálytalanságról értesíteni a versenybíróságot. Az etetőanyag ellenőr beosztásos edénnyel és/vagy mérleggel ellenőrzi a minden adalékot (beleértve földet, agyagot stb.) tartalmazó, kész, laza, nedves etetőanyag mennyiségét, a csali összmennyiségét és kiveteti a megengedettnél több etetőanyagot és csalit.

14. Az első jelzés a felkészülés idő kezdetét jelzi. Az országos bajnokságokat lehetőleg 10:00 órakor kell elkezdeni. Az egyes fordulók előtti felkészülési idő 90 perc.

14.1. A verseny helyszínére való megérkezéskor a versenyző felszerelését a számára kisorsolt rajthelyre (nemzetközileg elfogadott etika: a szektort jelölő vonal mentén biztonságosan elhelyezve) teszi, de az első jelzés előtt a rajthelyre való belépés (ez alól kivétel a víz merítése etetőanyag keveréshez!), illetve a felszerelés összeállítása tilos. Semmilyen felszerelés elkészítése nem történhet meg a versenyhelyre belépésre jogot adó hangjelzés elhangzása előtt. Az előkészületek során a versenyzők semmilyen segítséget nem fogadhatnak el. A verseny megkezdését jelző első hangjelzés elhangzása után tilos bármilyen felszerelés átadása a versenyzőnek, kivéve a bottörés esetét, amikor valamely eltört bot helyett egy másik bot vagy a bot egy eleme a versenybíró közvetítésével a versenyzőnek átadható. A versenybíró segíthet a versenyzőnek e botelem kicsomagolásában is.
14.2 A felkészülési idő alatt etetőanyag és csali is vihető be a versenyzőnek, de valamennyit a korlátozást ellenőrző szektorbírók rendelkezésére kell bocsátani, és az ellenőrzésnek lehetőleg a fordulót megelőző órában kell megtörténni. Eddig az időpontig a rajthelyen kívül is készíthető az etetőanyag illetve a csali, akár a versenyző, akár egy harmadik személy által. Az ellenőrzés megtörténte után szigorúan tilos bármilyen etetőanyag illetve csali bevitele, ennek megszegése azonnali kizárást von maga után.

14.3. A verseny egyes fázisait hangjelzővel kell jelezni. Az egyes jelzéseknek rövidnek kell lenni, de mindig a jelzés kezdete a mérvadó. Az első jelzés elhangzása után, a felkészülési idő alatt a versenyző felszereléseit, etetőanyagait előkészítheti, a vizet bemérheti, haltartóját a vízbe helyezheti, de ehhez semmilyen segítséget nem vehet igénybe. A keverőedények mosása a rajthelyeken nem megengedett. A második jelzés (1:00 órával a verseny megkezdése előtt) elhangzása jelzi, hogy 5 perc van hátra az ellenőrzésig. Az ellenőrzést a verseny kezdete előtt 55 perccel kell megkezdeni, a szektor bármely pontján, de lehetőség szerint a szektor 1-es rajthelyen. Az ellenőrzés megkezdéséig valamennyi etetőanyagnak és csalinak készen kell lennie. (nemzetközileg elfogadott, hogy a szektor határát jelölő vonalnál kell felállni a limit ellenőrzéshez) Az ellenőrzés megtörténte után az etetőanyag szitálása (szitával, szákkal, merítőhálóval vagy bármilyen más módon) illetve elektromos keverővel tilos.

15. Az etetőanyag és csali összetételének kizárólag természetes eredetű anyagokból kell állnia, semmilyen fémes eredetű anyag, valamint bojli, pellet, paszta vagy gyurma-műcsali nem használható.

Valamennyi feeder versenyen egy fordulóban maximum 12 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) és 2,5 l csali használható fel, ez utóbbi maximum 0,5 l apró szúnyoglárvát tartalmazhat. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűző szúnyogot 1/8-os dobozban kell az ellenőrzésre bemutatni. Az RDHSZaz egyes versenyekre a helyszínektől függően konkrétan is megállapítja (az előbbiekben meghatározottaktól eltérően is) a felhasználható etetőanyag- és csali mennyiségét, de csak a fenti maximum további korlátozásával. Ezt a kiírásnak tartalmaznia kell, ettől eltérni nem lehet. Mind az edzések, mind pedig az egyes versenyfordulók befejeztével tilos a fel nem használt etetőanyagot vízbe dobni. A versenyző köteles rajthelyén a hulladékot összegyűjteni és elszállítani.

A versenyzőnek az ellenőrzés során az etetőanyagot beosztásos mérőedényben kell bemutatni, a csalikat pedig "hivatalos mérődobozokban". Valamennyi versenyzőnek rendelkeznie kell e mérőedényekkel és a "hivatalos mérődobozokkal. Amennyiben egy versenyzőnek nincs hivatalos mérőedénye, egy helyezési ponttal nagyobb helyezési számot kap a fordulóban tényleges elért eredményénél. Permetezőspray használata a limit ellenőrzés után is megengedett.

16. Rajthelyén belül a versenyző bárhol elhelyezkedhet. Tilos a semleges zónába etetni és ott horgászni. Tilos a víz felszínén úszó etetőanyagok használata.

17. A felkészülési idő alatt a dobástáv gyakorlásához vagy mélységméréshez kizárólag ólmos szerelék használható, a feederkosár mindennemű használata tilos a verseny kezdetét jelző dudaszóig.

18. A harmadik hangjelzés a (verseny megkezdése előtt 10 perccel) az alapozó (un. nehézetetés) etetés megkezdését jelzi. . Bármilyen etetőanyag vagy csali vízbejuttatása kizárólag ez után a jelzés után lehetséges. A verseny ideje alatt etetni kizárólag feederkosárral szabad, a kézzel történő etetés valamint minden segédeszköz, csúzli, parittya, rakéta stb. használata egyaránt tilos. A megengedett legnagyobb feederkosár mérete 7 x 5 cm. Olyan kosár, melynek bármely paramétere meghaladja a megengedett maximumot, nem használható.

19. A negyedik jelzés a verseny kezdetét jelzi.

20. A feederkosárnak vagy az azt rögzítő bármilyen eszköznek a főzsinór teljes hosszában szabadon kell csúsznia, semmilyen fix szerelék vagy egy adott korlátozó pontig csúszó szerelék sem használható. A method-feeder technika használata tilos, tehát az etetőanyagot (vagy földet, pelletet, stb.) tartalmazó kosáron nem futhat keresztül a főzsinór (a zsinórt nem engedélyezett az etetőanyagba gyúrni, vagy a köré tekerni). A feeder kosár illetve ólom a főzsinórra csak oldalról rögzíthető és kizárólag szabadon csúszó módon. Az alábbi ábrán látható egy megengedett szerelék verzió:

21. A megengedett legnagyobb horogméret a 10-es. Ennél nagyobb horog semmilyen esetben sem használható, vitás esetben a versenyzőnek fel kell tudnia mutatni a használt horog gyári csomagolását, melyen a méret maximum 10-es lehet. A horogelőke minimális hossza 50cm.

22. A versenyző csak fenekező felszereléssel horgászhat, egy darab egyágú horoggal. A versenyzőnek korlátlan számú botja lehet előkészítve, de egyszerre csak eggyel horgászhat. A botokat minden esetben úgy kell elhelyezni, hogy azok egyértelműen a horgász mögött helyezkedjenek el, a víz fölé azon nem lóghatnak be.

Az előkészített botok akár meg is lehetnek csalizva, de halfogás esetén csak akkor dobhat be a másik bottal, ha a megfogott hal már a haltartóba került.

Tilos az úszózás, a pergetés, a műlegyek használata, az ólmozott úszó, az oldalt szerelt előke, kanalak, élő vagy élettelen csalihal, ikra használata. A horogra tűzött csalik csak feltűzve használhatók, tilos a csali ragasztása, egybeolvasztása. Abban az esetben, ha egy versenybíró szabálytalanságot tapasztal vagy figyelmét ezzel kapcsolatos szabálytalanságra hívják fel (bárki a jelenlévők közül), jogában áll a szereléket vagy bothosszat azonnal megvizsgálni illetve megmérni anélkül, hogy megvárná a forduló végét. Ebben az esetben a versenyzőnek tilos a szereléket módosítania (feederkosár rögzítésének feloldása, előke elszakítása, stb.). Mind az ellenőrzés megtagadása mind pedig a szerelék módosítása esetén a zsűri elbírálására van szükség, szabálytalanság esetén a zsűri a versenyzőt kizárja. Tilos a halradar használata. A verseny alatt a mobiltelefon, a walkie-talkie és a fejhallgató használata tilos.

23. A botok maximális hossza: 4,5 m

24. A fogás akkor is érvényes, ha a horog nem a hal szájába akadt, de tilos a jellegzetes "gereblyézés". Amennyiben a szervezők faj- vagy méretkorlátozást írnak elő, ezt lehetőleg a versenykiírásban, de legkésőbb az első technikai értekezleten kell közölni és valamennyi versenyzőnek be kell tartani.

25. A merítőszák használata megengedett, de a szákolást csak a versenyző végezheti segítség nélkül és csak a partról.

26. A versenyzők legfeljebb 1 méter széles és 1 méter hosszú stéget használhatnak, ezt úgy helyezhetik el, hogy az a víz fölé nem nyúlhat be (szükség esetén a versenybíróság úgy dönthet, hogy a stég egy kisebb része a vízben állhat). A kiegészítő stégeket a főstéggel egy sorban kell elhelyezni, s azokon csak a felszerelést szabad tartani.

27. A versenyzők horgászat közben nem állhatnak a vízben és lábuk a ládájukon ülve sem érhet a vízbe (kivételt képez a változó vízszintmagasságú pálya, de a verseny kezdetekor ebben az esetben is e szabály vonatkozik).

28. A versenyzők rajthelyüket nem hagyhatják el. Amennyiben ez mégis elkerülhetetlen, kötelesek azt előzetesen a verseny- vagy szektorbírónak bejelenteni, Visszatérésükkor semmit nem vihetnek rajthelyükre.

29. A rajthelyekre a versenyzőn kívül csak szektorbírók léphetnek be.

30. A versenyzők kötelesek halaik élve tartásáról gondoskodni, ezért kerek haltartóként legalább 40 cm átmérőjű, szögletes haltartó esetében legalább 50 cm átlójú és 3 méter hosszú, aprólyukú (varsa) szákot (micromesh) kell használniuk. A haltartót a lehetséges legnagyobb hosszában kell a vízbe helyezni. A halakat kíméletesen kell a horogról leakasztani. Tilos a szándékos un. rázás. A halak bármilyen megcsonkítását szankcionálni kell.

31. Tilos horgászni és csalit bedobni mind a vízfolyással megegyező, mind azzal ellentétes irányban lévő semleges zónába; a saját ringet elhagyó, szomszéd ringben vagy semleges zónában fárasztott halak az eredménybe beszámítanak, kivéve, ha a két versenyző zsinórja összeakadt. Ebben az esetben a ki fogott halat azonnal vissza kell helyezni a vízbe (ha mindkettő horgásznak hal volt a horgán, akkor mindkét halat vissza kell engedni). Ennek be nem tartása illetve a kétséges halnak a haltartóba való helyezése azt vonja maga után, hogy a haltartószák legnagyobb halát (halait) külön meg kell mérni, súlyukat feljegyezni a mérlegelési lapra. A zsűri joga, hogy az így fogott halnak az eredménybe való beszámításáról vagy figyelmen kívül hagyásáról döntést hozzon.

32. Az ötödik jelzés arról tájékoztat, hogy már csak 5 perc van a verseny idejéből.

33. A hatodik jelzés a verseny végét jelzi, amikor a horgászkészséget azonnal ki kell emelni a vízből. Csak e jelzés megszólalásáig kifogott hal kerülhet értékelésre. Kifogottnak tehát az a hal tekinthető, amely a jelzés megkezdésekor már nincs a vízben (a part vonala mögött van a hal teljes terjedelmében).

34. A mérlegelést legalább 3 főből álló mérlegelő bizottságnak kell végezni. A bizottság egyik tagja a szektorbíró. Az egyik bizottsági tag a mérlegelési jegyzőkönyvet vezeti. A mérlegelésig a halakat a versenyzőnek a vízben kell tartani és a haltartó szákban kell hoznia a mérlegeléshez. Amennyiben a szektor mérlegelése közben valamely technikai hiba vagy kifogás következik be, a szektort újra kell mérlegelni. Egy szektorba tartozók fogását csakis ugyanazzal a mérleggel kell és szabad mérni.

35. Mérlegeléskor kizárólag a zsákmány összsúlyát állapítják meg, ettől még kívánságra sem lehet eltérni. Az eredményt grammokban kifejezve, a mérleg pontosságának megfelelően kell feljegyezni.

36. A versenyzőnek a mérlegeléskor jelen kell lennie, a versenydokumentumot aláírásával kell igazolnia, s a szektor mérlegelésének befejezéséig a saját bokszán belül kell tartózkodnia. A halakat a szektor mérlegelésének befejezéséig a vízben, haltartó szákban kell megtartania, majd a szektorbíró jelzésére kell óvatosan visszahelyezni a vízbe, és szabadon kell őket bocsátani (kivéve a szervezők által meghatározott eseteket). A horgásznak ellenőriznie kell a mérlegelést, majd a kifogott halak súlyát rögzítő dokumentumot aláírásával igazolnia. A halaknak a vízbe történő visszahelyezését követően a súlyra vonatkozó semminemű reklamáció nem fogadható el.

IV. SZEKTORBÍRÓK, VERSENYBÍRÓK

37. Szektoronként legalább egy szektorbírót kell állítani. A szektorbírók kötelesek szektorukban tartózkodni és a versenyt figyelemmel kísérni.

38. A versenybírók kötelessége a versenyzőket figyelmeztetni az észlelt szabálytalanságokra. Az ismétlődő vagy súlyos szabálytalanságokról kötelesek a szektorbírót illetve a versenybíróságot értesíteni. A csapatvezető vagy edző a szektorbírónak tehet észrevételt.

39. A versenybíróság (zsűri) minimum 3 maximum 9 tagból áll:
Elnöke: az RDHSZ verseny szakosztály elnöke (távolléte esetén: megbízottja),
Tagjai: az RDHSZjelenlévő tagjai
a verseny főrendezője.

A technikai értekezleten ismertetni kell azt a helyet, ahol a versenybíróság egy tagja állandóan elérhető.

40. Reklamációt vagy óvást be lehet jelenteni szóban is, de a verseny befejezését követő egy órán belül írásban is be kell nyújtani. Az értékeléssel kapcsolatban, annak közzététele után 30 percig van helye reklamációnak. Valamennyi benyújtott óvás esetén valamennyi versenyen egységesen 6000 Ft összegű kauciót kell befizetni. Amennyiben az óvást a versenybíróság megalapozottnak találja, a kauciót a reklamáló visszakapja, amennyiben nem, akkor a kaució az RDHSZköltségvetését illeti. Az óvást csapatversenyeken a csapatvezető, egyéni versenyen a versenyző nyújthatja be.

41. A versenybíróság határozattal intézkedik az óvások elbírálásáról, valamint a bírói bejelentésekről. A versenybíróság határozatai ellen fellebbezésnek helye nincs. Versenyzőt kizárni kizárólag a versenybíróság határozatával lehet. A zsűri határozatait szavazattöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén a versenybíróság elnökének szavazata dönt.

42. A MOHOSZ érvényben lévő versenyszabályzatának, valamint az OVHB idevonatkozó határozatainak a technikai értekezleten, valamint a versenybíróság tanácskozásain kéznél kell lenni.

V. SZANKCIONÁLÁS

43. A szabályszegésért büntetőpont, illetve kizárás jár. A kizárt versenyző a szektorban induló versenyzők számánál 1-el nagyobb helyezési számot kap. A szektor többi versenyzője megtartja a versenyben elért helyezési számát.

Amennyiben a zsűri bármely tagjának vagy tagjainak javaslatára a zsűri egy versenyzőt szabálysértés miatt figyelmezteti, a versenybíróság - elbírálása szerint - a versenyzőnek sárga lapot ad, ez három évig érvényben marad.

VI. ÉRTÉKELÉS

44. A versenyeken fordulónkénti rangsorolt értékelést kell készíteni.
Az egy szektoron belül azonos fogási eredményt elérők olyan helyezési számot kapnak, amely az így elérhető helyek átlagával egyenlő.
A nullázó versenyzők valamennyien a szektorban helyezési szám nélkül maradt helyezések átlagával azonos helyezési számot kapnak. (Példa: 24 fős szektorban 12 helyezett mellett 12 nullázó, ez utóbbiak mindegyike (13+24):2= 18,5 helyezési számot kap. Egyetlen nullázó vagy a fordulóban részt nem vevő, hiányzó versenyző a szektor legmagasabb rajtszámának megfelelő helyezési számot kap.
45. Az egyéni versenyek értékelésekor a legkisebb helyezési számmal rendelkező versenyző a győztes. Azonos helyezési szám esetén az összességében fogott halak nagyobb súlya dönt. Ismételt egyenlőség esetén egy fordulóban elért legnagyobb súly dönt (például két versenyző fogása fordulónként: 6+4=10 kg, illetve 3+7=10 kg, nyertes az, aki a 7 kg-os eredményt érte el). További egyenlőség esetén a fordulók összesített rajthelyszámának nagyobb összegével rendelkező a győztes.

46. Az értékelés összeállítását az RDHSZ Verseny szakosztályvezetőjének vagy megbízott képviselőjének jelenlétében kell végezni, aki egyúttal a rendezővel együtt hitelesíti az eredményt. Aláírása nélkül az eredmény nem véglegesíthető.

47. Minden más helyzetben, amelyről ez a szabályzat nem rendelkezik, az OVHB Hivatalos Feeder Versenyszabályzata (jelenleg a 2012-es kiadás) a mérvadó.

48. A jelen szabályzat 2015. március 1-i hatállyal lép érvénybe.

Egyszerűsített példa egy hangjelzés sorozatra:

1.    8:30 (90 perc a kezdésig) 1. Hangjelzés, a horgászhely elfoglalható.
2.    9:00 2. Hangjelzés, 5 perc múlva megkezdődik a limit ellenőrzés
3.    9:50 3. Hangjelzés, megkezdődik az alapozó etetés
4.    10:00 4. Hangjelzés megkezdődik a horgászat
5.    14:55 5. hangjelzés 5 perc múlva vége a versenynek
6.    15:00 6. hangjelzés vége a versenynek

A végszerelék megengedett formája:
Feeder verseny végszerelék

Zsíros András László Versenysport Szakbizottság vezető
Összeállította: Kocsis László

A jelen versenyszabályzatot a RDHSZ Versenyhorgász Bizottsága 2015. március 1-én fogadta el.

 

 

Az rdhsz.hu weboldal sütiket (cookie-kat) alkalmaz, amelyek segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A további böngészéssel a felhasználó hozzájárul a sütik használatához.