Tevékenységeink

Keresés

Belépés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a Duna-ági horgászat legfrissebb híreiről!

Eseménynaptár

Rekordlista2013-ban is tovább nőtt honlapunk Rekordlista rovatának ismertsége, melyet jól mutat a fogások növekvő száma: az elmúlt évben 137 bejegyzéssel lett gazdagabb a "hal-adatbázis". Ez 26 fogással több, mint 2012-ben.

Nem meglepő módon folytatódott a pontyok egyeduralma 94 db rekordfogással. Amurt 24 alkalommal hitelesíthettek halőreink, a harmadik helyen pedig a harcsák szerepelnek 7 db bejegyzéssel. Ezeken kívül 5 csukával, két süllővel, egy-egy balinnal és dévérkeszeggel, és ami különösen örvendetes: 3 compóval is gazdagabb lett a Duna-ági rekordlista. A tavalyi abszolút legnagyobb hal egy 55 kg-os harcsa, a pontyok közül egy 21,4 kg-os pikkelyes bizonyult a legnagyobbnak, az amurok sorát pedig egy 29,9 kg-os növényevő vezeti.

A tavaly hitelesített rekordhalak kifogói közül 98-an jogosultak az ajándék 2014. évi Duna-ági területi engedélyre. Idén először a haljelek beküldői közül kisorsolt két szerencsés horgásztársunkat is területi jeggyel jutalmazzuk, az ő nevük is megtalálható az alábbi táblázatban.

A lenti listán szereplő, területi jeggyel jutalmazott horgászok közül akik még nem vették át jutalmukat, egyesületi tagságuk érvényesítése után horgászigazolványukkal és személyi igazolványukkal a Szövetség székházában (Ráckeve, Kossuth Lajos u. 94.) munkaidőben (hétköznap 8:00-16:00) átvehetik a 2014. évre szóló ajándék területi jegyüket.

A lap alján lévő diagramokon néhány érdekes statisztikát állítottunk össze a 2013-as rekordfogásokból.

A 2014-es év újdonsága, hogy kisebb mértékben változtak a Rekordlista súlyhatárai és jutalmazási kategóriái, érdemes tehát böngészni a Rekordlista szabályzatát.

A 2013. évi rekordlistás horgászok

# Horgász neve Rekordhal(ak) tömege Jutalom

Ponty

1. Kalmár Péter 21 400 igen
2. Csapó József 20 580 igen
3. Gölény Attila 20 560 igen
4. Szőllősi Tibor 20 540, 16 720 igen
5. Tabányi Tamás 19 800 igen
6. Wahl Zoltán 19 700 igen
7. Herczeg László 19 580 igen
8. Herr Lászlóné 19 480 igen
9. Szami László 19 300, 15 300, 10 200 igen
10. Bak Dániel 19 050 igen
11. Gubacsi István 19 000 igen
12. Dobrai András 18 600, 15 400, 14 220 igen
13. Kósa Olivér 18 300 igen
14. Törökné Herling Anna 18 300 igen
15. Rafai János 18 210 igen
16. Molnár Gábor 18 200 igen
17. Buchmüller József 18 130 igen
18. Gábor László 18 000, 15 000, 14 200 igen
19. Gangl Pál 18 000 igen
20. Moldván Balázs 17 950 igen
21. Tóth Zoltán 17 870 igen
22. Fördös Attila 17 700 igen
23. Túri Béla 17 670 igen
24. Opre Krisztián 17 600 igen
25. Németh József 17 560, 17 160, 11 740, 10 210 igen
26. Kiss Zsolt 17 540 igen
27. Kubányi Balázs 17 360, 11 050 igen
28. Jáger János 17 180 igen
29. Csőke Mihály 17 080, 17 040 igen
30. Bezzegh Attila 17 030 igen
31. Lackó József 17 000 igen
32. Rubicsek János 17 000 igen
33. Raffael István 16 860 igen
34. Antal István 16 840, 16 300 igen
35. Gazsi Máté 16 800 igen
36. Kolonics Zoltán 16 670, 13 890, 13 840, 13 770, 13 520, 13 380, 13 345, 12 940, 12 100, 11 840, 11 700 igen
37. Veres Krisztián 16 550 igen
38. Havas Lajos 16 540 igen
39. Herr László 16 410 igen
40. Tarján Zoltán 16 200 igen
41. Gidai Lajos 16 000 igen
42. Tabányi Ferenc 16 000 igen
43. Szabó Kálmán 15 860 igen
44. Csapóné Barkó Anikó 15 850 igen
45. Szappanos Gábor 15 830 igen
46. Árvai Gergő 15 720 igen
47. Istvánov Gergely 15 680 igen
48. Rábay Gergely 15 500 igen
49. Raboczky Zsolt 15 470 igen
50. Szakács Tibor 15 450 igen
51. ifj. Petre Béla 15 400 igen
52. Haskó Zsolt 15 300 igen
53. Horányi Ernő 15 300 igen
54. Korényi Balázs 15 300 igen
55. Mészáros József 15 200 igen
56. Dobray Zsolt 15 160 igen
57. Szénási Tamás 15 100 igen
58. Dr. Tóth Attila 15 010 igen
59. Preiszler Tibor 14 860, 12 040 nem
60. Mihályi Orsolya 14 640 nem
61. Bíró György 14 300 nem
62. Szász Zoltán 12 500 nem
63. Zsolnai Zoltán 12 130 nem
64. Laib Kálmán 11 860 nem
65. Kovács Dániel 11 760 nem
66. Dr. Sipos Zoltán 11 500, 10 920 nem
67. Tarjányi Béla 11 400 nem
68. Ernst Károly 11 280 nem
69. Lovász Gyula 10 500 nem
70. Ivanics Róbert 10 370 nem
71. Demeter Gyula 7 380 nem

Amur

72. ifj. Szuna Ferenc 29 900 igen
73. Oszfolk András 27 400 igen
74. Kaszmán Károly 27 000 igen
75. Kakuk Rudolf 24 260 igen
76. Bolya Zoltán 24 080 igen
77. Horváth András 24 000 igen
78. ifj. Balogh Kálmán 23 855 igen
79. Visky Ferenc 23 760 igen
80. Drobek Ödön 23 070 igen
81. Fischer Béla 22 500 igen
82. Martinov András 22 360 igen
83. Taligás Tamás 22 060 igen
84. Zibrinyi György 21 640 igen
85. Fábián István 21 560 igen
86. Szarka Béla 21 500 igen
87. Gál Beatrix 21 260 igen
88. Horváth Attila 21 160 igen
89. Kiss Gábor 21 120 igen
90. Stark Helga 20 850 igen
91. Kozma Ferenc 20 500 igen
92. ifj. Steiner Gábor 20 420 igen
93. Kuchár Csaba 20 300 igen
94. Gazsi Máté 18 700 nem
95. Ernst Károly 18 400 nem

Harcsa

96. Hajlemász Attila 55 000 igen
97. id. Tóth István 52 800 igen
98. Tóth István 37 100 igen
99. Babai Zoltán 35 700 igen
100. Veres László 31 800 igen
101. Kaucsár Ödön 31 000 igen
102. Hájos Ottó Zsolt 30 680 igen

Süllő

103. Pártos Ottó 10 200 igen
104. Nyúl Miklós 8 860 igen

Csuka

105. Pongrácz Zoltán 10 300 igen
106. Bak Mihály 9 560 igen
107. Oláh Róbert 8 520 igen
108. Pillmayer Attila 6 300 igen
109. Szabó László 5 460 nem

Balin

110. Síró Róbert 4 660 igen

Compó

111. Végh Lajos 2 160 nem
112. Sós László 2 000 nem
113. Pannoch Miklós 1 180 nem

Dévérkeszeg

114. Susán Ferenc 1 750 nem

2013-ban haljelet beküldők között kisorsolásra került:

  Karkuska Sándor   igen
  Ecsődi Antal   igen


Statisztikák a rekordfogásokból

Fajok szerinti eloszlás

Halfaj Db Össztömeg (kg) Átlagsúly (kg)
ponty 94 1462,3 15,6
amur 24 541,6 22,6
harcsa 7 274 39,1
csuka 5 40,1 8,0
süllő 2 19 9,5
balin 1 4,6 4,6
dévérkeszeg 1 1,7 1,7
compó 3 5,3 1,8
összesen 137 2348,6 17,1

 

Egyesületek rekordfogásai

Egyesület db kg átlag
Dolgozók Szigetszentmiklósi HE 20 421,4 21,1
Neptun HE 14 223,8 16,0
Ráckevei HE 13 269,1 20,7
Vegyesüzemi Dolgozók HE 11 147,1 13,4
BKV HE 11 146,9 13,4
Postás HE 9 183 20,3
Délpesti HE 9 143,1 15,9
Dömsödi HE 8 173,2 21,7
Csepel HE 8 112,2 14,0
Villamosgép HE 6 113,4 18,9
BSE HE 4 63,3 15,8
Szigetbecsei HE 4 50,6 12,7
Kinizsi HE 3 31,9 10,6
Petőfi HE 2 36,4 18,2
Gázművek HE 2 28,4 14,2
Molnár-sziget HE 2 19,8 9,9
BM Dolgozók HE 1 20,4 20,4
FCSM HE 1 17,7 17,7
Vízügyi Dolgozók HE 1 15,5 15,5
Ganz HE 1 12,5 12,5
Duna-ágon kívüli egyesület 7 118,5 16,9
Az rdhsz.hu weboldal sütiket (cookie-kat) alkalmaz, amelyek segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A további böngészéssel a felhasználó hozzájárul a sütik használatához.